Emlékezés és figyelemfelhívás


2017-11-20 22:09:16  | cikk: HuHa  | 


Emlékezés és figyelemfelhívás főképe
A közúti balesetek áldozatainak emléknapján városi kerékpártúrával hívta fel a figyelmet a Pápai Rendőrkapitányság a közlekedésbiztonság fontosságára. A vasárnap délutáni túra a Perutz Stadion elől indult és a Külső-Veszprémi úti régi benzinkútig tartott, illetve onnan az Alsóvárosi temetőig folytatódott. A bringások a közel egy órás túra során kerékpárúton és úttesten egyaránt haladtak, érintettek gyalogos-átkelőhelyeket, nagy forgalmú utcákat, így szinte minden közlekedési helyzettel találkoztak.
Dr. Varga Balázs közlekedésrendészteti osztályvezető vezette a túrát

A túra célja, hogy megemlékezzenek a közúti balesetben elhunytakról, ugyanakkor mind a kerékpárosok, mind a gépjárművezetők figyelmét felhívják a közlekedés biztonságának fontosságára és a balesetek megelőzésére - fogalmazta meg dr. Varga Balázs, a Pápai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőke, aki maga is sportruhát húzott, láthatósági mellénybe bújt, kerékpáros sisakot öltött és úgy vezette a maroknyi bringás csapatot.
-Szeretnénk a gépjárművezetők figyelmét felhívni arra, hogy rajtuk kívül is vannak szereplői a közlekedésnek, így a kerékpárosok és a gyalogosok, és ezzel a túrával a biciklisekre irányítjuk a figyelmet - mondta. Kiemelte, ennek most különösen nagy jelentősége van, hiszen Pápán több utcában is felújítási munkák zajlanak, az út széle jellemzően nem megfelelő, így a kerékpárosok is igyekeznek beljebb húzódni, amire a gépkocsivezetőknek számítaniuk kell.
-Fontos szabály, hogy megfelelő oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosok kikerülésekor, hiszen akár a menetszél is elsodorhatja a biciklist - emlékeztetett dr. Varga Balázs.
Fontos szabály: a gyalogos-átkelőhelyen csak tolva lehet a kerékpárral átkelni

A balesetek megelőzése azonban nem csak a gépjárművezetők felelőssége, hanem a kerékpárosoké is, ezért a túrával az ő figyelmüket is fel kívánták hívni a közlekedésbiztonságra és a szabályokra.
-Nagyon fontos szabály, hogy a gyalogos-átkelőhelyen csak áttolni szabad a biciklit, azon átkerekezni nem. A zebra a gyalogosok részére van kialakítva, hiába van a kerékpárút meghosszabbításában. Ezért ott gyalogosként kell közlekedni és áttolni a kerékpárt. Ugyanilyen fontos a balra kanyarodás szabálya, ami sokszor szintén veszélyes manőver a biciklisek számára. A kerékpárosnak körülnézés után a felezővonalhoz kell behúzódnia, ott újra körülnéznie és csak ezután kezdheti meg a kanyarodást - hívta fel a figyelmet a szabályokra az osztályvezető, hangsúlyozva a közlekedési szabályok mellett nagyon fontos a kerékpáros láthatósága, a kötelező tartozékok megléte és a védőfelszerelések használata. Az alezredes azt javasolta a bringásoknak, korlátozott látási viszonyok között lakott területen belül is viseljék a láthatósági mellényt, és jó szolgálatot tehet a kerékpáros sisak viselése is. A láthatósági mellényben lévő biciklist akár 180 méter távolságból is meg lehet látni, enélkül főleg sötét öltözetben viszont csupán 30-40 méterről észlelhető - hozta fel példaként.
Bank Zoltán (jobbra) fontosnak tartja a figyelemfelhívást

A kerékpáros emléktúrán résztvevő közel kéttucat bringás többsége rendszeresen biciklizik, van, aki inkább túrázásra használja, mások pedig a mindennapos közlekedésben is a kétkerekűt választják. Kerékpárjukat indulás előtt ellenőrizték a kapitányság munkatársai, akiknek valami tartozék hiányzott a járművéről, azt kisegítették.
A túrázó biciklisek közé tartozik Bank Zoltán, aki párjával és gyermekével vett részt az emléktúrán. Érdeklődésünkre elmondta, heti rendszerességgel 40-50 km-t bicikliznek, ritkán járnak a város utcáin, de a közúti közlekedésben sokszor részt vesznek a kirándulások során is.
-Én azt tapasztalom, hogy a gépkocsivezetők egyre jobban odafigyelnek a biciklisekre. Én mindig betartom a közlekedési szabályokat, akár kerékpárral, akár autóval közlekedek, és mióta rendszeresen biciklizek, jobban vigyázok a kerékpárosokra gépkocsivezetőként is - mesélte, hozzátéve jó ötletnek tartja a rendőrkapitányság kezdeményezését, fontos, hogy a közlekedés minden szereplője tisztában legyen a szabályokkal és a veszélyekkel.
Erőss Nikolett nyerte meg az ajándékcsomagot, a diáklány minden nap kerékpározik

Hasonló véleményen volt az emléktúrához kapcsolódó nyereményjáték győztese, Erős Nikolett. A diáklány minden nap biciklivel jár iskolába és odafigyel a közlekedési szabályok betartására.
-Ahol lehet, a kerékpárúton közlekedek, leszállok a zebránál, ahol elsőbbséget kell adni, ott ezt megteszem. Hat éve mindennap kerékpárral közlekedek, és azt hiszem, azok a járművezetők, akik maguk is bicikliznek, jobban odafigyelnek a kerékpárosokra. Azért volt néhány érdekes tapasztalatom, amikor majdnem elütöttek - osztotta meg véleményét hírportálunkkal.
Az Alsóvárosi temetőben imáédkoztak a balesetekben elhunytakért

A kerékpáros csapatot a Külső-veszprémi útnál meleg teával fogadta a rendőrkapitányság, innen aztán az alsóvárosi temetőbe kerekeztek, ahol a történelmi egyházak képviselőivel imádkoztak a közúti balesetekben elhunytakért és mécsest gyújtottak a Mindenki Keresztjénél.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!