Pályázati döntés a rendkívüli ülésen


2017-11-17 10:59:12  | cikk: pi-pa  | 


Pályázati döntés a rendkívüli ülésen főképe
Rendkívüli ülést tartott ma reggel Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestülete. A tanácskozás összehívását egy közelgő pályázati határidő tette szükségessé.
Dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter pályázatot hirdetett települési önkormányzatok támogatására, szociális alapellátási feladatok ellátása jogcímen. A pályázatra azon önkormányzatok nyújthatnak be igényt, amelyek bentlakásos idősotthonokat tartanak fenn. Az elnyert összeg az idősotthonokban dolgozók bérpótlékának fedezetéül szolgálhat. A polgármester hangsúlyozta, a dolgozók már eddig is megkapták a bérpótlékot, a pályázat utólag biztosítana fedezetet ezen összegek kifizetésére, úgy is fogalmazhatunk, hogy általa év közben lekötött önkormányzati forrás, mintegy 15 millió forint szabadulhatna fel. Így ezzel az összeggel 2018-ban szabadon tervezhet az önkormányzat.
A bentlakásos idősotthoni ellátás esetében ritka az önkormányzati fenntartás, azt az önkormányzatok önként vállalt feladatként látják el. Így az, hogy Pápán létezik közel 140 önkormányzati idősotthoni férőhely, azt mutatja, hogy ennek a közösségnek fontos a szolidaritás és az, hogy az időseit támogassa.
A pályázat benyújtásának határideje november 20-a, amitől a Magyar Államkincstár nem tudott eltekinteni, s mivel a munkaterv szerint november 30-án lesz a következő ülés, rendkívüli tanácskozás összehívása vált szükségessé. Dr. Áldozó Tamás az ülést követő sajtótájékoztatón megköszönte a megjelent képviselőknek, hogy rugalmasak voltak és biztosították az ülés határozatképességét, így megszülethetett a pályázat benyújtásához szükséges képviselőtestületi döntés.
A polgármester emlékeztetett, van egy rendkívüli támogatási igényre benyújtott pályázat is, amely még elbírálás alatt áll, s 78 millió forintnyi forrást jelenthet a városnak. A két pályázat így 93 millió forintot jelent, ami rendkívül nagy tétel az önkormányzat gazdálkodásában.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!