LibaTour, színpadi fellépők, jó hangulat - Folyatódott a Márton-napi rendezvény


2017-11-12 15:41:28  | cikk: Babos Petra  | 


LibaTour, színpadi fellépők, jó hangulat - Folyatódott a Márton-napi rendezvény főképe
A Szent Márton-napi Újbor Ünnepe szombaton délután is várta az érdeklődőket színpadi programokkal és játszóházzal, ízletes falatokkal és jóféle szőlőnedűkkel az Esterházy-kastély udvarán. Az idei évben is hatalmas sikert aratott a LibaTour családi vetélkedő és a kézműves játszóház. A három helyszínből álló vidám családi programra ezúttal a Kékfestő Múzeumban várták a gyerekeket, ahol kilenc libát kellett megkeresni, s egy közmondást összerakni. A Kópé-Várban a lúdtollal való írást lehetett kipróbálni, s emellett libás mécsestartót készíteni, valamint hűtőmágnest. Az Esterházy-kastélyban perecet sütöttek a gyerekek szüleik segítségével, valamint Márton-napi képet, ajtódíszt ehetett készíteni. A program rendkívül népszerűnek bizonyult, hiszen az asztalok pillanatok alatt megteltek szorgos kezekkel, s alkotott együtt a család valamennyi tagja minden helyszínen.
A LibaTour-on sokan vettek részt idén is

Hoffer Veronika, az Esterházy-kastély munkatársa elmondta, nagy örömükre sokan látogattak el a játszóházba, s alkotott együtt gyermek és szülő. Az asztaloknál különféle technikákkal és eszközökkel dolgozhattak a résztvevők. Népszerű volt a perecsütés is, amin örömmel vettek részt a gyerekek.
Kiss Daniella már második éve indult el édesanyjával és unokatestvérével, Marton Eszterrel a LibaTouron, hiszen évről évre izgalmas feladatok várnak rájuk. A lányoknak leginkább a libatollal való írás tetszett, hiszen ezt még korábban nem próbálták, s érdekes volt számukra, hogy nemcsak ceruzával és golyóstollal lehet szépen írni. A mosolygós lányoktól megtudtuk, ha jövőre is lesz LibaTour, ők mindenképpen elindulnak rajta.
A gyerekek értékes nyereményben részesültek

Ha a résztvevők legalább két állomáson jártak, ahol a menetleveleikbe pecsétet kaptak, értékes nyereményekért szállhattak harcba, melyek között voltak belépők a Várkertfürdőbe, a város múzeumaiba és könyvjutalmak is.
Természetesen, amíg a családok a LibaTouron jártak, addig a rendezvénysátorban különböző fellépők szórakoztatták a látogatókat. Szombat délután felléptek a Pápai Nyugdíjas Egyesület amatőr művészeti csoportjai, majd Szórádi Gábor zenélt. Az estét a Pankastic Zenekar fergeteges koncertje színesítette. Pálmai Panna, a zenekar énekese elmondta, 2014-ben alakultak hat taggal, de most már csak öten vannak. A zenekarban cimbalom is van, ami hungarikum is, ezzel együtt próbálnak egy popos, dzsesszes vonalat képviselni. Eredeti stílusuk, melyet Django-Popnak neveztek el, a "boldog békeidők" dzsesszes hangzásvilágát ötvözi a modern pop és világzene egyediségével. 2015-ben "A Dal" című műsorba beküldött „Kicsi a világ, de nagy világ”című szerzeménnyel több, mint háromszáz nevező közül bekerültek a legjobb harminc közé, majd a második fordulóba is tovább jutottak. 2015-ben a zenekar első kislemeze is megjelent. A zenekar többször aratott rangos sikert külföldön is. A Pankastic rendszeresen koncertezik fesztiválokon, budapesti és vidéki rendezvényeken.
A Pankastic zenekar

Pálmai Pannától megtudtuk, ő leginkább a libamájat és a libacombot szereti, valamint a villányi bort.
A mondás úgy tartja, aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. Libaételekből bőséges volt a választék az idén is, volt libacomb párolt káposztával, libamáj, libazsíros kenyér, libatepertő és libazsírban sült kolbász is. A libaételek mellé zamatos borokat kínáltak a faházakban, a pincészetek ugyanis boraik legjavát hozták el Pápára. A borok mellett pálinkát, forró teát kóstolhatnak a vendégek.
A Koroncai Pincészet évek óta rendszeres résztvevője a Márton-napi rendezvénynek. Komenda Zsuzsannától megtudtuk, Pápán leginkább az olaszrizling és az Irsai Olivér a keresett, de sokan az édes vöröset választották. A libaételekhez inkább száraz vörösbor illik, ebből is sokan fogyasztottak. Nagy örömükre, az idén is sokan keresték fel a faházukat, vannak visszatérő vendégeik is.
Az ízletes libaételeket sokan megkóstolták

A libaételek is fogytak a két nap során. Horváth János felségével látogatott el a szombati napon a rendezvényre. Jánosék libacombot ettek párolt káposztával. Szerintük, ha már Márton-nap van, akkor libaételt mindenképpen kell fogyasztani, amit mindketten nagyon szeretnek is. A házaspár a vacsora mellé egy pohár olaszrizlinget is ivott.
A kétnapos rendezvényt a Trend zenekar bulija zárta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!