Utazás Tündérkertben


2017-11-10 08:33:15  | cikk: Babos Petra  | 


Utazás Tündérkertben főképe
Horváthné Szabó Andrea: A vitéz kékfestő szobalegény mese és gyermekverseim című könyvét mutatta be interaktív módon a szerző a Jókai Mór Városi Könyvtárban.
Horváthné Szabó Andrea kérdésünkre elmondta, pár éve, talán azóta, hogy gyermekei megszülettek kezdte el lejegyzetelni a gondolatait, melyek aztán versekké, majd dalokká formálódtak benne. Takácsiban él immáron 40 éve, két gyermeküket nevelik férjével, így anyaként a saját verseit, meséit, mondókáit és dalait ők hallották először. Azóta a falu közössége és a tágabb környezete is része lehetett a műsorainak, az amatőr takácsi Tündérkert Bábszínház-Játszó és Daloló előadásaiban.
-Kézművesként a verseim születésekor már azt is látom, hogy a hozzá kapcsolódó bábfigura hogy fog kinézni, miként fogom elkészíteni. Amikor óvodásoknak énekelek vagy verset mondok, a bábfigura életre kel a kezemen vagy a gyerekek közreműködésével. A verseim nyelvezete könnyű és elsajátítható. 2016-ban úgy gondoltam, hogy a kézirataimat rendezem és saját rajzaimmal egy mese és verseskönyvet készítek. A könyv első fejezetében a kékfestő szabólegény történetéről és a vitézségéről olvashat az érdeklődő. A könyv második felében pedig 40 darab gyermekverset találhat a nagyérdemű, ebből 9 mondóka és egy nyelvtörő örvendezteti meg a gyerekeket. A versek témái változatosak, évszakokhoz köthetőek, némelyikhez gyermekdal is párosul, melyeket a Tündérkert Daloló előadásaimon hallgathatnak meg a gyerekek - mesélte Horváthné Szabó Andrea.
A könyvtár olvasóterében összegyűltek egy varázslatos utazáson vehettek részt, melynek során felhúzták a Tündérkert zászlót, hátukra vették a batyujukat és útra keltek a Kerek erdőben.
A szerző elmondta, a zene és a tánc, az éneklés élete egyik alapeleme. Magyar népdalokon nőtt fel, fiatal diákévei alatt a Vadvirág tagja is volt. Saját dalai a Tündérkert bábszínház repertoárját színesítik. Műsorai alatt a gyerekek önfeledt utazáson vehetnek részt, hiszen alig kukkantanak be a Kerek erdőbe, máris a boszorkányok várják őket, s együtt elkészítik a boszorkányos főztet. Meglátogatják erdei otthonában Elemért, a kisegeret. Utaznak szélsebes vonaton, fel a hegyre, s le a völgybe. Az erdei tisztás mellett finomságos kalácsot kapnak nagyanyótól, így aztán az óriások hegyére is fel tudnak majd mászni.
A szerző köszönetét fejezte ki Szalay Balázsnak, Birkás Istvánnak, Molnár Zoltánnak és Kapitány Péternek, akik nélkül nem jöhetett volna létre a Tündérkert daloló gyermekdal CD sem.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!