Zenés színházi produkciók versenyeztek


2017-11-05 19:13:12  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 


Zenés színházi produkciók versenyeztek  főképe
Szombaton délelőtt kezdődött és ma késő délután ért véget a Scherzo, a 21. Zenész Színpadok Országos Fesztiválja. A nagy múltú seregszemlére, melynek évenkénti váltásban Békéscsaba és Pápa ad otthont, közel 130 résztvevő érkezett a városba.
Szanyiné Csepregi Ilona, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont művelődésszervezője hírportálunknak elmondta, hat színpadi produkció – három musical és három könnyűzenei összeállítás -, valamint 18 szólóénekes mutatkozott be a két nap során a JMSZK színháztermében. A vendégek többsége Budapestről érkezett, de voltak gödiek, békéscsabaiak, tapolcaiak és szekszárdiak is a fellépők között.
A szakértő zsűri – Nagy Anikó, Jászai Mari-díjas színművész, énekművész, Miklós Tibor özvegye, Kovács Gábor Dénes rendező, tanár és Bakó Gábor Európa-díjas táncos, koreográfus -   számos szempont alapján értékelte a produkciókat, s ennek alapján állították fel a rangsort, s ítélték oda a verseny legrangosabb elismerését, a 2013-ban alapított Miklós Tibor Emlékdíjat.

Eredmények:

Legszínvonalasabb produkció – A Zenés Diákszínpad és Tanoda
Legszínvonalasabb mozgás és hangképzés – A Zenés Diákszínpad
Legötletesebb scenica – Csabai Színistúdió
Legjobb színházi alkotó közösség – Mágnes Színház
Legötletesebb zenés színpadi dramaturgja – Gödi Gézengúzok
Legifjabb fiú tehetség – Moral Tánczos Gergő – Mágnes Színház
Legifjabb lány tehetség – Lendvai Sára – Gödi Gézengúzok
Legjobb női zenés színészi alakítás – Király M. Alexandra – Csabai Színistúdió
Legjobb fiú zenés színészi alakítás – Tóth Geri – Csabai Színistúdió
Legjobb zenés fiú mellékszereplő megosztva – Árvavölvgyi Patrik – Csabai Színistúdió és Pál Gergő
Legjobb női zenés színészi alakítás megosztva Kató Linda és Babinszki Dóra
Legszínvonalasabban működő színház pedagógia csapat – Miklós Tibor emlékdíj – Csaba Színistúdió
Zsűri Különdíja – Gál Csengelle
 
Szólóének verseny
Musical kategória
1. Babinszki Virág
2. Hollósi Tünde
3. Juhász Bence
 
Könnyűzene kategória
1. Kovács Laura
2. Ihász Dominika
3. Molnár Dávid

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!