Szakmai konferencia az óvónőknek


2017-10-29 18:12:32  | cikk: Babos Petra  | 


Szakmai konferencia az óvónőknek főképe
A Pápai Városi Óvodák Intézménye és a Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesülete idén ősszel is megszervezte hagyományos szakmai napját. A rendezvénynek a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme adott otthont, amelyen több helyi és vendég előadóval zajlott az egész napos program. Az eseményre az óvónőkön kívül a tanítók is meghívást kaptak.
A szép számban megjelent óvónőket elsőként a város nevében Unger Tamás alpolgármester köszöntötte, aki mint mondta, mindig szívesen jön az óvoda rendezvényeire.
A tanácskozást Unger Tamás nyitotta meg

-Egy szakmai nap mindig sokkal többet tud nyújtani, mint amit a hétköznapok sajnos nem engednek meg, hiszen akkor kevés az az idő, amit szakmai beszélgetéssel tudunk tölteni. Egy ilyen szakmai nap lehetőséget ad erre, ekkor tudnak tapasztalatot cserélni – mondta Unger Tamás, majd hozzáfűzte, az 1960 óta Győrben székelő pápai tanítóképző egy kicsit visszatér a városba. Pápa a mai napig iskola és pedagógus város, s jó érzés azt látni, hogy a tanítóképző ilyenkor egy-egy napra az ő szellemiségével visszatér városunkba – mondta Unger Tamás, majd hozzátette, az önkormányzatnak a városi óvodák egy kiemelt intézmény, hiszen ez az egyetlen pedagógiai intézmény, amelyet az állam nem vont magához. A legkisebb pápaiak sorsa azért nem baj, ha a város kezében van, mert így gyorsabb és hatékonyabb a kommunikáció és az együttműködés is.
Végül reményeit fejezte ki, hogy a tanácskozás sikeres és hasznos lesz minden résztvevő számára.
Csákvári Judit, a Pápai Városi Óvodák intézményvezetője kérdésünkre elmondta, a program célja, hogy olyan előadásokat hallgassanak meg, amelyek a leginkább aktuálisak és érdekesek a számukra, valamint érintik az esetleges változásokat.
-A szakmai napot mindig úgy próbáljuk megszervezni, hogy minél több kollégánk részt tudjon ezen venni. A város vezetősége ebben teljes mértékig támogat minket, hiszen ezen a napon nevelés nélküli munkanapot tartunk.
Mudra Judit óvodapedagógus, drámapedagógus kiemelte, fontos, hogy a gyerekeket képessé tegyék arra, hogy együtt játszanak, fogadják el egymást olyannak, amilyenek, tudjanak beszélgetni. Meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy ki tudja fejezni érzelmeit, tudjon arról beszélni, hogy mit érez, mi a jó és a rossz neki, mert ha az óvónők ezt tudják, akkor segíteni is tudnak rajtuk. Mudra Judittól megtudtuk, négy éve működik a drámás munkaközösség.
Mudra Judit a drámapedagógia 4 éve gyakorlati szempontból címmel tartott előadást

Horváthné Árvai Mária tanító, drámapedagógustól megtudtuk, kiváló együttműködés van az iskola és az óvoda között.
-Jó az együttműködésünk, megtudjuk beszélni az ovikkal, hogy abban tudjanak segíteni, hogy a gyerekek kommunikációja fejlődjön, s erre a drámapedagógiai tökéletes módszer. Sok közös programunk van, például ökoovis foglalkozások, az ovisulik és a Pápai Drámaműhely, amelyben az óvónők is részt vesznek.
A szakmai napon Villányi Györgyné, a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke, a Kisgyermeknevelési szakosztály vezetője Múlt-jelen-jövő címmel tartott előadást, majd Dr. Kitzinger Arianna, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar PhD. egyetemi docense „Az inkluzív nevelés nyelvi aspektusairól beszélt. A napot Lénárd Sándor „Motiváció és motiválatlanság” című érdekfeszítő előadása zárta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!