Jótékonysági délután Kossuth Gergővel és vendégeivel


2017-10-28 12:36:22  | cikk: Babos Petra  | 


Jótékonysági délután Kossuth Gergővel és vendégeivel főképe
Kossuth Gergő és vendégeinek jótékonysági koncertjén vehettek részt az érdeklődők pénteken délután a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola aulájában.
A szép számban megjelenteket Szijártó László esperes-plébános, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója köszöntötte, aki mint mondta, tavasszal Kossuth Gergő és felesége, Kossuth Marianna keresték fel, hogy miben tudnák támogatni a Karitász munkáját.
-Nagyon örültem a megkeresésnek és az ötletnek, amit azonnal támogattam. Úgy döntöttünk, hogy a tókerti Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola diákjait támogatjuk az alapítványukon keresztül – emelte ki az esperes, plébános.
A város nevében Rádi Róbert, a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője szólt a megjelentekhez, aki gratulált Kossuth Gergőnek és feléségnek a kiváló kezdeményezéshez, aminek közösség összekovácsoló ereje is van, hiszen akik eljöttek, azok mindannyian egy jó cél érdekében gyűltek össze. Köszönetét fejezte ki az iskola vezetőségének és Szijártó Lászlónak is. Rádi Róbert elmondta, ő a Tókertben született, a mai napig gyakran jár ide, a templomba is, valamint ő is ebben az iskolában tanult, ahol jó tanárai voltak.
Ferenczi Kálmán, az intézmény igazgatója köszönetet mondott mindenkinek, akik támogatták és segítették azt, hogy ez a rendezvény létrejöhessen, s reményét fejezte ki, hogy lesz folytatása is a hasonló programoknak a városban.
Kossuth Gergő kérdésünkre elmondta, szerettek volna a város kulturális életébe bekapcsolódni, ezért szervezték meg a jótékonysági délutánt, mellyel Gergő a volt iskoláját, a Munkácsyt támogatta a Karitászon keresztül.
-Tavasz végén kértük az atya segítségét, aki szívesen vette a kezdeményezést. Jó érzés volt, hogy akiket felkerestünk, azonnal és nagy örömmel vállalták a fellépést a nemes cél érdekében. Nagyszerű érzés, hogy tudtam az iskolámnak segíteni, hiszen szerettem ide járni, s hálával tartozom neki. A repertoáromba olyan dalokat válogattam, amelyek meghatározták korábbi és mostani pályafutásom – mondta el az előadóművész.
A hangversenyen fellépett Eisenbeck Ágota énekművész, Kozma-Pál Erzsébet zongoraművész, Kovács Gyöngyi és a Munkácsy-iskola zenekara, valamint Kincses László szavaló.
A rendezvényt őszi kézműves foglalkozás és arcfestés is színesítette.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!