Népszerű kultúra a középiskolában


2017-10-27 18:08:48  | cikk: Babos Petra  | fotó: Petőfi Sándor Gimnázium  | 


Népszerű kultúra a középiskolában főképe
A Pápai Petőfi Sándor Gimnázium angol szakos tanárainak meghívására dr. Hortobágyi Ildikó, a Pannon Egyetem Angol-Amerikai Intézetének intézeti tanszékvezetője tartott előadást „wRAP it off! The Role of Popular Culture in Undergraduate Education” címmel az intézményben.
Az előadó arról beszélt a jelenlévő mintegy száz, főként az iskola diákjaiból és tanáraiból, illetve más tanintézmények angolszakos pedagógusaiból álló közönségének, hogy a mai – úgynevezett „Z” – generáció egészen más tanítási módszereket igényel, mint a korábbi évtizedek fiatalsága. Az internet, az okostelefonok és a közösségi oldalak világában az elsődleges cél az, hogy a diákok megtanulják, hogyan lehet a technika legújabb vívmányait tanulási célokra használni. Dr. Hortobágyi Ildikó – előadásának második felében – egy amerikai rap-szám segítségével azt is bemutatta, hogy a kortárs, népszerű amerikai kultúra egyik „termékén” keresztül mennyi minden tudható és tanulható meg az Egyesült Államok történelméről, geo-politikájáról, művészetéről és kulturális sokszínűségéről.
Az előadó magával ragadó, lendületes stílusa osztatlan sikert aratott hallgatósága körében- tudtuk meg Korbel Péter szervező tanártól.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!