Testületi ülés a Bázisreptéren


2017-10-26 23:20:38  | cikk: HuHa  | 


Testületi ülés a Bázisreptéren főképe
Az MH Pápa Bázisreptéren kezdődött Pápa Város Képviselő-testületének októberi ülése, ahol Gangler László ezredes, a reptér parancsnoka fogadta a városatyákat. Mint megtudtuk, a testület 1996-ban járt utoljára a repülőtéren, az azóta eltelt időben nagyon sok minden megváltozott. Az ezredes tájékoztatójában felidézte a repülőtér létesítésének és régmúltjának történetét, a közelmúlt történéseit, fejlesztéseit és bemutatta a jelenleg folyó és a következő évekre tervezett beruházásokat. Beszélt a reptéren települő szervezetekről és munkájukról, hangsúlyozva, a pápai repülőtér a Magyar Honvédség reptere - elsősorban nemzeti feladatok végrehajtására létesült és ezeket a képességeket kell biztosítania -, de helyet ad nemzetközi szervezeteknek, programoknak, így például a SAC programnak, melynek támogatása, kiszolgálása is kiemelt feladat.
Gangler László ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka tartott tájékoztatót

-A repülőtér hosszú távú infrastrukturális fejlesztése három szakaszból áll, 2018-ban zárjuk le az első és második szakaszt, de további építkezések várhatók 2023-ig. Jelenleg is zajlik a személyterminál építése, ennek a befejezése év végére várható és márciusban már használatba is tudjuk venni. Ezen kívül kiemelt fontosságú a felszálló pálya meghosszabbítása 600 méterrel, ha ez elkészül, olyan képességekkel fogunk rendelkezni, ami Közép-Európában nincs máshol – közölte. Előadásában kitért arra is, augusztustól átalakult a bázisreptér szervezete, újra ezreddé váltak négy zászlóaljjal, ami további létszámnövekedést jelent számukra, új munkahelyek létesültek, ahová elsősorban katonákat várnak. Április óta hetven fővel bővült az állomány, de a közeljövőben is közel kétszáz katona felvételére van lehetőségük.
Áldozó Tamás polgármester köszönetet mondott a bázisreptér parancsnokának a tájékoztatóért, és úgy fogalmazott, a két évtizeddel ezelőtti látogatáskor elhangzott tervekhez képest a mostani fejlesztések sokkal szebb képet mutatnak a reptér jövőjéről. Megjegyezte, a bázisreptér sok pápai családnak biztosít megélhetést és a fejlesztéseknek a város számára is sok hozadéka lehet a következő időszakban.
A reptéri látogatást követően a képviselő-testületi ülés a Városháza nagytermében folytatódott, itt a városvezető előbb a volt Vasas pálya birtokba vételével kapcsolatos információkról és a kastélykapu és kerítés rekonstrukciójáról tájékoztatta képviselőtársait.
Egy repülési gyakorlatot is láthattak a képviselők

A városatyák egyhangúan döntöttek a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosításáról, a módosítás rögzíti Pápa új partnervárosait és a város díszes viaszpecsétjének használati lehetőségeit. Ez alapján módosították a díszpolgári cím és az egyes kitüntető díjak adományozásáról szóló önkormányzati rendeletet, melyben pontosították a kialakult gyakorlatot és belefoglalták a díszes viaszpecsét használatát a kitüntető okleveleken. Hasonló módosítást tettek a városatyák a Pro Publico díj és a Pápa Város Tiszteletbeli Követe cím alapításáról és adományozásáról szóló rendeletben, ezekbe is belekerült a díszpecsét használata.

A napirendek között szerepelt a helyi népszavazásról szóló önkormányzati rendelet módosítása, mely azt határozza meg, hogy helyi népszavazást a választópolgárok legalább 15 százalékának kezdeményezésére lehet kiírni. Ez a jelenlegi adatok szerint 3600 körüli választópolgárt jelent.
Döntöttek a képviselők az önkormányzat vagyonáról szóló rendelet módosításáról is. Az előterjesztés részletesen tartalmazza a forgalomképtelen, a korlátozottan forgalomképes ingatlanok listáját és a versenyeztetési eljárások szabályait. A rendelet tervezetet a városatyák egyhangú igen szavazással fogadták el. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló rendelet módosítása során az egyes körzetekhez rendelt köznevelési intézményeket is megjelölték a dokumentumban.
Az ülésen tárgyalták és egyhangú igen szavazással elfogadták a képviselők a Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala által készített tájékoztatót a pápai járás munkaerő-piaci helyzetéről és a foglalkoztatás alakulásáról. A munkaanyagból kiderült, a járásban jelenleg 2,5 százalékos a munkanélküliségi ráta, Pápa városában pedig még ennél is kedvezőbb a helyzet, és lényegesen jobb az országos átlagnál. A tájékoztatóból az is kiderül, hogy a bejelentett új álláshelyek száma a megye járásai közül a pápaiban a legmagasabb, az idei év augusztusáig 3205 főre volt munkaerőigény.

A tájékoztató kapcsán Áldozó Tamás polgármester elmondta, az állás nélkül lévők nagy százaléka maximum nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezik, és nagyon sok esetben a motiváció is hiányzik a munkába állásukhoz. Példaként hozta fel, hogy az állásbörzén résztvevők nagy része csupán a pecsételésért ment el a rendezvényre, és az első fél óra után több volt a munkaadó a sportcsarnokban, mint a munkát kereső.
Grőber Attila az élet minden területén érezhető munkaerő-hiány megoldását sürgette

Grőber Attila, MSZP-s képviselő hozzászólásában arra figyelmeztetett, hogy az adatok meghatározásakor az aktív korú munkaerő létszámának csökkenését is figyelembe kell venni, hangsúlyozta a képzések fontosságát és azt fogalmazta meg, hogy a közmunka programból minél több embert kell visszaterelni az elsődleges munkaerő-piacra. Mint mondta, a ma már minden területen érezhető munkaerő-hiány megoldása nem a város kezében van, de fontos tenni érte. Ugyanakkor örömét fejezte ki, a pápai adatokkal kapcsolatban. Unger Tamás alpolgármester arról a kormányzati szándékról szólt, mely a közfoglalkoztatottak számának csökkentését célozta, és megemlítette a foglalkoztatás javítására szolgáló TOP projektet, mely a városi munkaerő-hiány megoldását és a foglalkoztatottság növelését célozza.
Vegyes ügyek között szerepelt a MOVE Zrt. beszámolója, mely főként megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztat. Az országban 23 telephelyen működnek, Pápán 164 ilyen munkavállalónak adnak munkát.
Áldozó Tamás polgármester több támogatásról is tájékoztatta a képviselőket

Vegyes ügyek között jelentette be Áldozó Tamás polgármester a TOP első körében benyújtott pályázatok közül az utolsót, melynek eredményéről a közelmúltban kapta meg a hivatalos értesítést a város. Eszerint az önkormányzati épületek energetikai fejlesztésére benyújtott pályázat sikeres volt, az elnyert pályázati támogatás közel 300 millió forint. A városvezető hozzátette, a második körös pályázatokról a megyei közgyűlés várhatóan a november 9-ei ülésén dönt majd.
A képviselők egyhangúan döntöttek arról, hogy a Települési Értéktár Bizottság tagjai közé felveszik dr. Baloghné Uracs Mariannát, a JMSZK egykori igazgatóját, akit a polgármester kért fel a munkában való közreműködésre. Az ülésen módosították az önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatát, elfogadták az Integrált Településfejlesztési Stratégia módosítását, és a Vízmű gördülő fejlesztési tervének módosítását. Ugyancsak ellenszavazat nélkül hagyták jóvá a képviselők, hogy a támogató szolgálat feladatainak ellátását az Egyesített Szociális Intézmény a jövő évtől átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak.
A munkaértekezlet végén zárt ülésen tanácskoztak a képviselők arról, hogy a város közvilágítási rendszerét korszerűsíteni kívánják, melynek keretében a jelenlegi lámpák helyére energiahatékony LED-es lámpatestek kerülnének. A javasolt konstrukció szerint ez 41 százalékos költségmegtakarítást jelenthet az önkormányzatnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!