Kispályás foci: A Spartacus nyerte az első osztályt


2017-10-25 10:50:45  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kispályás foci: A Spartacus nyerte az első osztályt főképe
Amíg a másodosztályban a Kertváros magabiztos, ötpontos előnnyel nyerte meg a kispályás labdarúgó bajnokságot, addig az első osztályban egészen az utolsó mérkőzésig homály fedte a bajnok kilétét. A pontvadászat két favoritja, a Kiliáni Ördögök és a Spartacus '98 Gépkölcsönző FC az eredeti időponthoz képest ugyan két hónappal később és játékvezető nélkül, de lejátszotta elmaradt egymás elleni összecsapását, melyet mindkét csapat 28 egységgel várt. A várt izgalmakat hozta a két félidő, melyen hol az egyik, hol a másik együttes vezetett. A második játékrész második felében aztán a csere nélkül felálló Kilián elfáradt, így a Spari kihasználta az ebből adódó hibáikat és végül négygólos, 8-4-es győzelmet aratott, zsinórban negyedszer elhódítva a győztesnek járó trófeát. A pontvadászatban így 31 egységgel, legkevesebb kapott góllal a Spartacus '98 Gépkölcsönző FC szerezte meg a bajnoki címet, második a Kiliáni Ördögök alakulata lett, a harmadik helyen a Combragyöngék-Presztízs végzett, mely a legtöbb, 99 gólt lőtte a mezőnyben.

A teljes tabella elérhető ITT!

Képek:

nincsenek képek


Címkék: labdarúgás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!