Egy lány új élete


2017-10-23 23:02:00  | cikk: ha  | 


Egy lány új élete főképe

Rácz Gyula Sándor rendőrként dolgozott éveken át, az írás gondolata már akkor is foglalkoztatta. Aztán nyugdíjba vonult és a szabadidejét arra használta, hogy megvalósítsa régi álmát. Első könyve a Gyilkos éjszakák címet viseli, 2015-ben jelent meg. A bűnügyi történetet most egy szerelmes sztori követte. A szerzővel a Jókai Mór Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón Szaller Antónia, nagygyimóti könyvtáros beszélgetett.

Rácz Gyula Sándorral Szaller Antónia beszélgetett

Rácz Gyula Sándor elmondta, hogy szívesen olvas romantikus történeteket, s amikor most megjelent könyvének első oldalait édesanyja elolvasta, biztatta fiát, hogy folytassa az írást. A szerző édesanyja azóta már sajnos elhunyt, de a kötetet az ő emlékének ajánlotta Rácz Gyula Sándor. Mint mondta, a történet egy lányról szól, aki munkahelyet vált, ahol az igazgató pártfogásába veszi, olyannyira, hogy lányává is fogadja. De az, hogy miként talál rá a főhősre a szerelem, azt már nem árulta el a szerző, ahhoz el kell olvasni a könyvet, mondta. A történet az 1980-90-es évek fordulóján játszódik, mondta Rácz Gyula Sándor, aki néhány szálat nem varrt el véglegesen, hogy az olvasó saját szája íze szerint gondolhassa tovább a fejleményeket. A könyv a Jókai Mór Városi Könyvtár gondozásában jelent meg.

Rácz Gyula Sándor következő könyve egy Hollandiából hazatelepült lányról szól, a címe még nem végleges, ezért nem is árulta el, de annyit azért igen, hogy az is egy szerelmi történet lesz.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!