Pápai ezüst az országos kung-fu bajnokságon


2017-10-19 18:20:18  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápai ezüst az országos kung-fu bajnokságon főképe
22 egyesület 300 nevezőjének részvételével október elején a Mezőtúri Városi Sportcsarnokban rendezte meg a Magyar Tradicionális Kung-fu és Wushu Szakszövetség a H.K.F. Országos Bajnokság második fordulóját. Az első alkalomkor szerzett pozitív tapasztalatokkal felvértezve készült a Hét Csillag Egyesület a versenysorozat folytatására, ám a tervezettnél jóval kevesebb, mindössze egy versenyző, Fülöp Tamás tudott részt venni a küzdelmekben, ráadásul a pápai harcos a +75 kilogrammos súlycsoportban indult.
- A bajnoki rendszer három fordulóból áll, két országos megmérettetésből és egy meghívásos magyar bajnokságból, a két „selejtezőből” az első négy helyezett kvalifikálhatta magát a harmadik körbe, az itt legjobban szereplők pedig meghívást kaphatnak a magyar válogatottba – tájékoztatott Pintér Péter, a pápai iskola vezetője. Betegségek és egyéb elfoglaltságok miatt csak egy versenyzőnk lépett küzdőtérre, Tamás nagyon szépen helytállt, második helyezést ért úgy, hogy 70 kilogramm alatt mérlegelt, végül egy súlycsoporttal feljebb indult. Versenyzőnk mind 70, mind 75 kilogrammban meghívást kapott a magyar bajnokságra, és ha megfelelően sikerül a felkészülés, mindkét kategóriában megmérettetjük magunkat, remélem hasonló, vagy még jobb eredményeket elérve.
Pintér Péter hozzátette, a magyar bajnokságot november 4-én szintén Mezőtúron rendezik, a tervek szerint ezúttal népesebb pápai csapattal, hat kategóriában ugyanis négy versenyző kvalifikálta magát.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!