Rendhagyó fogadóóra a szegénység ellen


2017-10-17 16:53:31  | cikk: pi-pa  | 


Rendhagyó fogadóóra a szegénység ellen főképe
Dr. Bányai Katalin, az Együtt és Kerecsényi Zoltán, a DK önkormányzati képviselője a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából rendhagyó fogadóórát tartottak ma délelőtt a Pálos téren, a Sulyok Dezső szobornál.
Kerecsényi Zoltán a világnap kapcsán így fogalmazott: „Botrány az, hogy a mai modern, nagy technikai fejlettségű világunkban, a XXI. században rengetegen nélkülöznek, nyomorognak, éheznek, hogy milliókat zsákmányolnak ki, s hogy dívik a leselejtezés kultúrája.”
Dr. Bányai Katalin hangsúlyozta, a „szegény”, mint fogalom, mindannyiunk szókincsében szerepel, melyet idős, beteg emberekre, árva és kirekesztett gyermekekre, vagy téli hidegben fagyoskodó hajléktalanokra egyaránt használunk. A KSH 2015-ös adatai szerint Magyarországon a lakosság 26,3 százaléka volt relatív jövedelmi szegény. Ez a helyzet azért is különösen nehéz, mert a szegénység szégyenérzetet kelt, sokan eltitkolják nehéz helyzetüket, félnek segítséget kérni, s ez a szégyenérzet így fenntartja a szegénységet.
Az Együtt önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében megfelelő társadalompolitikai döntésekre lenne szükség. A párt választási programjában ezért olyan javaslatok is szerepelnek, melyekkel a szegénység csökkenthető. Ezek közt említette többek közt a tömeges közmunkás program megszüntetését, a minimum jövedelem és a kétkulcsos SZJA bevezetését, a GYES és a családi pótlék emelését, és a bölcsődei térítési díj megszüntetését.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: világnap
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!