Madarak, tájképek és koncertek — László Ákos fotói a színházban


2017-10-15 13:16:58  | cikk: Babos Petra  | 


Madarak, tájképek és koncertek — László Ákos fotói a színházban főképe
László Ákos fotográfus munkáiból nyílott kiállítás a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermének emeleti előterében, Pillanatok IttHon, OttHol címmel. László Ákos általános iskolás korában lépett a túrázás csodálatos világába. Már akkor megragadta hazánk fantasztikus természeti szépsége, állatvilága és városai. Ekkor már szerette volna megmutatni másnak is hazánk csodáit. Akkor még csak hobbi szinten az akkori technikával, szerény körülmények között próbálta ezt megtenni. Majd a sors egy törés révén Ausztriába vezérelte 3 évre, ám ebben az időszakban is mindig városába tért haza. 2011 óta munkája Győrbe sodorta, de lakhelye azóta is Pápa maradt. Szerinte a fényképezés, a pillanat varázsa mindig is közel állt hozzá.
László Ákosnak ez volt az első önálló tárlata

-Győri munkahelyem, és új párom, Szimacsek Gyöngyi új életet, életvitelt tett lehetővé, s így álmaim kezdtek valóra válni. Gyurom Jánost, mint fotóművészt megkerestem, hogy segítsen és tanítson a minél jobb képek elkészítésére. Én ekkor elsősorban jó fotókat akartam készíteni a családomról, a barátokról saját használatra. Minél többet tanított János, annál mélyebbre ástam magam, annál jobban érdekelt a dolog, s már nem csak pusztán az alkalmi családi pillanatok megörökítése vonzott. Elérkeztem arra a szintre, hogy tükörreflexes gépet kezdtem keresgélni. János folyamatosan tanított, segített bevezetett a madárfotózás rejtelmeibe, ami nagyon megfogott, az akciók és a kiélezett pillanatok megragadása, mégis nyugodt csendes világa miatt. Egyre több pozitív visszajelzés érkezett az elkészült képek láttán. Egy hirtelen gondolattól vezérelve 2015-ben beneveztem egy megyei napilap fotósversenyére, a közönség díjig jutottam nem kis meglepetésemre. Nem vagyok a fényképezés terén akaratos, irányító személy, inkább a pillanat elkapása az, ami vonz. Így maradtak a témák, amik jellemzik a fotóimat: a madarak, koncertek, sport, és egyéb, inkább akció témák, valamint a városokat, építészetet megörökítő felvételek. Gyurom János, aki a kezdetektől folyamatosan támogat, tanít, oktat, s a mai napig figyelemmel kíséri a munkáimat.
- „Mindig is adni szerettem volna, megmutatni, s átadni. Csendben, nem harsogva: „Nem annak a hangját fogják meghallani, aki nagyobbat ordít, hanem aki igazabbat szól. És az nem lesz a legokosabb ember, aki a gyűlöletet tudja, hanem az, aki a szeretetet és a megértést.” Ezzel a Wass Albert idézettel tudna azonosulni László Ákos, aki hozzáfűzte, a csend, a természet magától kialakult szépsége, ám mégis hangos és színes mozgalmas világa, meg az ember által alkotott városok, épített mesterséges terek, épületek ragadják magukkal.
A kiállítást Mátyus Károly, E-MAFOSZ és ES-MAFOSZ fotóművész nyitotta meg a nagyérdemű előtt. A fotóművész beszélt a kiállított képekről, majd további sok sikeres expozíciót és jó fényeket kívánt az alkotónak, s azt, hogy az idézet szerint, alkosson csendesen, de ha olyat készít, azt harsogva mutassa meg a közönségnek.
A tárlat november 12-ig tekinthető meg a JMSZK színházépületében.

Képek:


Címkék: kiállítás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!