Csak a szokásos: Szabó gólja győzelmet ért a Perutznak


2017-10-14 17:57:41  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Csak a szokásos: Szabó gólja győzelmet ért a Perutznak főképe
Az utóbbi hetekben bukdácsoló, két hete edzőváltáson átesett Csorna ellen folytatta az NB III-as labdarúgó idényt a Pápai Perutz FC. Marton Miklós együttese egyértelmű esélyese volt a találkozónak, hiszen a pápai fiúk hétről-hétre javuló formát mutatnak, legutóbbi öt meccsükből négyet megnyertek, három összecsapásukon pedig érintetlen maradt Sánta kapuja. Kiváló futballidőben, szép számú nézőközönség előtt sorakoztak fel a főszereplők a Perutz Stadion gyepén, hazai oldalon Horváth Tamás, Hanzl Máté és Császár Attila hiányzott, a vendéglátók a Sánta - Domján, Kovács, Kozma, Böröczky –Nagy B., Somogyi, Jurik, Baldauf, Skriba - Szabó Zs. felállásban kezdtek. Sokat nem kellett várni az első találatra, hiszen a negyedik percben Skriba ugratta ki kiváló ütemben Szabó Zsoltot, aki a kimozduló Lőre mellett eltolta a labdát, majd a hálóba gurított 1-0. A 13. percben először veszélyeztettek a vendégek, Czanik szögletét Sánta ütötte ki. A 26. percben közel járt a második gólhoz a Pápa, Somogyi labdaszerzése után Skriba löketét bokszolta Baldauf elé a csornai kapus, a pápai középpályás pedig a bal kapufa mellé belsőzött. Fél óra játék után ismét Lőrének akadt dolga, ezúttal Nagy Bálint távoli próbálkozását paskolta szögletre, sőt két perccel később Jurik szabadrúgásánál is játékba kellett avatkoznia. A szünet után kis híján megint jött a korai pápai gól, azonban Baldauf elől az utolsó pillanatban Litresics tisztázni tudott. A 65. percben Böröczky harcolt meg egy labdáért, majd középre tálalt, a hosszún érkező Skriba azonban már nem tudta kapura irányítani a játékszert. Az utolsó húsz percben egyre nagyobb nyomás alá helyezte a hazai kaput a Csorna, a mieink erejét egyértelműen a védekezés emésztette fel, előbb Sánta védte Serfőző lövését, majd jött a meccs legnagyobb vendég lehetősége, Litresics kapott egy labdát a saját térfelén, majd rövid labdavezetés után lövésre szánta el magát és jó 30 méterről nagy erővel telibe lőtte a keresztlécet. A hátralévő időben egyik kapu előtt sem alakult ki veszély, így a Perutz FC sorozatban negyedik mérkőzésén is begyűjtötte a három pontot, a bajnokság során ez már a negyedik 1-0-s győzelme volt a mieinknek, ebből három alkalommal Szabó Zsolt tudott eredményes lenni.

Perutz FC – Csorna 1-0 (1-0) Gsz.: Szabó Zs.

Marton Miklós: El kell ismerni, nem játszottunk ma jól. Az első félidőben ha jó döntéseket hozunk, eldönthettük volna a meccset. A második játékrészben nem tudom mi történt velünk, mintha ólomlábakon mozogtunk volna és ezt a Csorna kis híján kihasználta. A védekezésünk jó volt, hiszen egy távoli lövést leszámítva nem tudtak helyzetbe kerülni az ellenfél játékosai, támadásban pedig ha kicsit okosabban játsszunk és van még egy kis oxigén, akkor nőhetett volna a különbség. Nehéz meccsre számítottam, és az is volt, de örülünk, hogy folytatódik a menetelésünk.

Perutz FC: Sánta – Domján, Kovács, Kozma, Böröczky –Nagy B., Somogyi – Jurik (Németh 52), Skriba (Farkas 74), Baldauf (Szép 92) – Szabó Zs.

Csorna: Lőre – Litresics, Kelemen, Nagy, Füredi – Kerékgyártó (Baranyai 82), Czanik, Csikós, Kis (Simon 59) – Serfőző, Weitner (Németh 72)

A folytatásban megyei rangadó következik, a Perutz Veszprémbe látogat, a meccset október 21-én 14:30-as kezdéssel rendezik az Egyetemi Városi Stadionban.

Képek:


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!