Ismét emelkedik a házi segítségnyújtás óradíja


2017-10-13 23:36:56  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Ismét emelkedik a házi segítségnyújtás óradíja főképe
Óránként 500 forintra emelkedik 2018. január elsejétől az intézményi térítési díj, ismertebb nevén a házi segítségnyújtás térítési díja a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulásnál (PÖFT) – többek között erről határoztak az érintett önkormányzatok képviselői a nyári szünet utáni első ülésükön a pápai városháza tanácstermében.

Eddig egy órára személyenként 400 forintba került az említett szolgáltatás, amely mindennapos ügyek intézésére és egészségügyi feladatok ellátására egyaránt kiterjed. Varga Péter, a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás elnöke elmondta, az intézményi térítési díj emelésére elsősorban a béremelkedések miatt volt szükség. A most egyhangúlag elfogadott 500 forintos összegből 319 forintot a PÖFT áll, ennek egy része állami támogatás. Varga Péter megjegyezte, a kormány a minimálbér-emelés kompenzációját teljes egészében a társulás rendelkezésére bocsájtja, mindez 8 millió forintot jelent. Ebből 6 millió forintot a házi segítségnyújtásra, míg két milliót a család- és gyermekvédelmi szolgálatra fordítanak. A társulási elnök úgy fogalmazott, a szociális feladatot ellátó intézmények számára ez hatalmas segítséget jelent.

A tanácskozáson a társulás módosította az alapító okiratát és a társulási megállapodását, mert Nemesszalók és Adásztevel kilépett a házi segítségnyújtás rendszeréből.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!