Páros teniszverseny


2017-10-10 14:09:24  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Páros teniszverseny főképe
A Pápai Tenisz Klub és a Vasas SE tenisz szakosztálya támogatói jóvoltából páros teniszversenyt rendezett a Vasas teniszpályáin. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott bajnokság célja egyrészt a versenyzési lehetőség biztosítása, másrészt a sportbaráti kapcsolatok ápolása valamint a pápai teniszközösség még jobb összekovácsolása volt. Összesen 28-an adták le nevezésüket a kupára, a párosok összeállításakor a szervezők pedig figyeltek arra, hogy közel azonos erősségű kettősök alakuljanak ki, így a papírformát el lehetett felejteni.
- Szoros szetteknek lehettünk szemtanúi a napi napon, melyeket szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadott - nyilatkozta az eredményhirdetés után Pődör Róbert szervező. Egy hosszú fallabda múlt után tavasszal csatlakoztam ehhez a remek közösséghez, és úgy gondoltam, így az ősz beköszöntével, szezonzárásként jó lenne egy páros versenyt rendezni. Nagy örömömre mások is így gondolták, melynek köszönhetően sokan vettek ütőt a kezükbe, fiatalok és idősebbek, OB-s játékosok és lelkes amatőrök is megküzdöttek a győztesnek járó jutalmakért, régen voltak már ennyien a pályákon. Bízom benne, hogy a leendő, TOP-os pályázatból megvalósuló sporttelepen a tenisz is helyet kaphat és a városvezetés is úgy látja, hogy van létjogosultsága ennek a sportnak.
A versenyt Tóth Márton és Bertalan László nyerte a Kiss Petra - Nagy Tivadar valamint a Csékei Dániel - Takács Gábor páros előtt. Különdíjban részesült az alsó ág győztese, a Pánczér Ádám - Koch Róbert páros. A nap jó hangulatú teniszbállal zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!