Témahét indul a reformáció jegyében


2017-10-08 22:59:01  | cikk: ha  | 


Témahét indul a reformáció jegyében főképe

A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola is csatlakozik a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó programsorozatokhoz. Az intézmény diákjai és pedagógusai részt vettek a ma délelőtti istentiszteleten, mely ünnepélyes nyitánya volt a reformációi témahétnek. Szücs Gábor igazgató hangsúlyozta, hogy evangélikus iskolaként fontosnak tartották, hogy a jubileumra emlékezzenek. A témahét programját úgy állították össze, hogy a gyerekeknek élményszerű legyen és változatos tevékenységek keretében tudjanak meg még többet az 500 évvel ezelőtti történésekről. Az istentiszteleten például a diákok együtt szavalták el az Erős vár a mi Istenünk kezdetű éneket, Weöres Sándor fordításában.

Németh Katalin, az iskola lelkésze elmondta, hogy Luther Márton élete, a reformáció, a reformátorok munkássága előkerül minden évben minden felekezet hittanóráján, tehát a gyerekek már jó alapokkal, gazdag ismeretanyaggal rendelkeznek a témával kapcsolatban. A témahét programjának nyitóalkalmát számos rendezvény követi még. Lesz többek közt reformációs séta, vetélkedő a felsősöknek, emlékfutás a Várkertben, valamint korhű ruhákba is beöltözhetnek majd a diákok. Október 10-én, kedden 17 órakor Luther-est lesz az evangélikus templomban, ez nyitott rendezvény, várnak minden érdeklődőt.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!