„Acsádys képviselők” a Parlamentben


2017-10-06 11:59:50  | cikk:  | 


„Acsádys képviselők” a Parlamentben főképe
A Parlamentben már ötödik éve rendezik meg középiskolás diákok számára a „Demokráciajátékot”. Ezen a napon a fiatalok kipróbálhatják egy nap alatt a törvénykezés teljes folyamatát. Előzetes feladatként a Parlament Közönségszolgálati Irodájának dolgozói összeállítanak egy törvénytervezetet, amelyhez a résztvevő 4 iskola csapatának módosító javaslatot kell írni. Ehhez több "otthoni ülésen" keresztül vezet az út, majd végezetül a 4 iskola 20-20 fős csapata megütközik a Parlament felsőházi üléstermében és megpróbálja képviselő társaival elfogadtatni a módosító javaslatát. Egy napon lezajlanak a bizottsági-,frakció-, és plenáris ülések. Zárásként szavazás következik, majd mindegyik frakció szóvivője nyilatkozik a sajtónak.
Iskolánk tanulói 2017. szeptember 27-én negyedik alkalommal vettek részt a játékban. Nagy izgalommal készültünk, tanulóink jobbnál jobb ötletekkel álltak elő. A téma: a közterületen való szemetelés. Nagyon élveztük a játékot, sokat tanultunk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!