Tanárok véleménye az érettségi feladatokról


2010-05-04 19:19:05  | cikk: Babos Petra  | 


Tegnapi nappal megkezdődött a 2010-es tavaszi érettségi vizsgaidőszak. Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, ma pedig a matematikatudásukról adtak számot az érettségizők országszerte.
A magyar írásbeli érettségi két részből áll: szövegértési és szövegalkotási feladatból, amire összesen 240 perc állt a diákok rendelkezésére. Először a szövegértelmezési feladat várt a tanulókra, ami egy 2009-es Janus Pannoniusról szóló újságcikkel kapcsolatos kérdéssor volt. Az esszék között egy irodalmi témájú érvelést (Szabó Magda), Gelléri Andor Endre Pármai likőr című novellájának elemzését vagy Karinthy Kosztolányi-paródiájának Kosztolányival való összehasonlítását választhatták.
A matematika középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tartott. A  vizsgázó először az I. feladatlapot (45 perc), majd a II.  feladatlapot (135 perc) oldotta meg.  
A rendelkezésére álló időt a diák  tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és  megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az I. feladatlap 10-12  feladatot tartalmaz, ez az alapfogalmak, definíciók, egyszerű  összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két  részre oszlik, mindkettő három-három feladatot foglal magában. 
Rövid értékelést kértünk a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola két tanárnőjétől.

Somogyi Katalin, magyartanár, a 12.C osztályfőnöke és javító szaktanára:
- A szövegértési feladat szerintem nem volt olyan bonyolult. A feladatok nehézségét ítélve, megoldható volt. Néhány diák feladatsorába már bele is lapoztam. Sajnos páran kihagytak feladatokat, ez talán azzal magyarázható, hogy kevés volt az 1 óra a megoldásra.
Az idei évben is három szövegalkotási feladatból választhattak a gyerekek. Legnehezebbnek az összehasonlító elemzést tartom, mivel egy Karinthy-paródiát nem könnyű értelmezni. Nem is szívesen választják a diákok, mert nem ismert művekről van szó. A novellaelemzésnél Gelléri Andor Endrét nem tanítjuk a középiskolában, de itt pont az a cél, hogy ismeretlen író legyen. Ez véleményem szerint könnyebben „emészthető” az érettségizők számára. Az érvelésnél pedig az jelenthet problémát, hogy nagyon széles körű ismereteket, rálátást kíván a diákoktól. Ez a generáció keveset olvas, tehát nem egyszerű jól és meggyőzően érvelni, ha valaki nem olvasott sok művet. Összegezve azt mondanám el, hogy az idei szövegalkotási feladatsor nehéz volt, a feladatsor összeállítói arra törekedtek, hogy az érettségizőket önálló elemzésre késztessék. Nem készültünk különösebben senkire, nem találgattunk. Remélem, hogy sikeres dolgozatokat javíthatok majd.

Karnerné Pethő Katalin, igazgatóhelyettes, matematika szakos tanár:
- Nincs negyedikes osztályom, amiben tanítottam volna, ezért nem is javítok majd feladatsort. Érdekelt vagyok viszont, mert a lányom is az idén érettségizik a Türrben. Szerintem nem volt meglepetést okozó feladat, mindent tanultak a diákok a négy év alatt. Az első részben, a könnyű feladatoknál figyelmesen kellett elolvasni az utasításokat, mert aki felületes, az könnyen elronthatja. Erre elég volt az idő, azt mondták a gyerekek, hogy be tudták fejezni. A második részben már hosszabb lélegzetvételű példák voltak. Az idei matematika érettségin a valószínűségszámítás és a kombinatorika volt hangsúlyos. A többi kollégával együtt úgy gondoljuk, hogy az ötösért az idén is meg kellett dolgozni. Bízunk benne, hogy sok jeles érettségi születik majd.

Holnap reggel 8 órától a történelem érettségivel folytatják a diákok a vizsgát.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!