Felszerelték a parkoló-automatát a Spar parkolójába


2017-09-30 08:35:57  | cikk: HuHa  | 


Felszerelték a parkoló-automatát a Spar parkolójába főképe
Pénteken délelőtt felszerelték a parkoló-automatát a piac mellett lévő szupermarket parkolójába, október elsejétől ugyanis a város működteti ezt a parkolót is az üzlet tulajdonosának kérésére. A cég azért adta át az üzemeltetést az önkormányzatnak, mert bár táblák jelezték mindenütt, hogy ezt a parkolót a vásárlók használhatják, sokszor éppen nekik nem jutott hely, mert sokan egész nap ott tárolták járművüket. A rendelet október elsejétől lép életbe, így hétfőtől már csak 1 órán át használható díjfizetés nélkül ez a 60 parkolóhely.
Pénteken délelőtt telepítették a parkoló-automatát az üzlet bejáratával szemben lévő területre

-Tulajdonképpen semmilyen szabály nem változik meg, hiszen ezt a területet eddig is az áruház vásárlói használhatták, ahogy erre a tábla is figyelmeztet, azonban az volt a tapasztalat, hogy az üzlet működése szinte ellehetetlenül, mert sokan egész napra itt hagyják az autójukat – mondta el Áldozó Tamás polgármester. Kiemelte, ez nem az üzlet szempontjából fontos a városnak, hanem azért, hogy a pápaiak ezzel a szolgáltatással rendelkezni tudjanak és biztonsággal tudjanak vásárolni, ha ide érkeznek.
A városvezető emlékeztetett, az ingatlan tulajdonosa kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy továbbra is szeretné biztosítani a lehetőségét annak, hogy a vásárlói itt meg tudjanak állni, ezért felkínálta a városnak a parkolót működtetésre.

A parkolót eddig is az üzlet vásárlói használhatták, ezt tábla is jelzi

Október elsejétől 1 órára díjmentesen meg lehet állni a Spar parkolóban, akár vásárolni, akár ügyet intézni akar valaki a környéken, az 1 óránál hosszabb várakozás esetén azonban fizetni kell. A felszerelt parkolóórán egy gombkombinációt megnyomva egy órára érvényes ingyenes parkolást kérhetnek az itt megállók, ezt egy tájékoztató felirat is jelzi. Ehhez a tarifa gombot kell kétszer megnyomni, majd a jegykérés gombot. Az automata ugyanolyan jegyet ad, mint minden más városi fizető parkolóban. A jegyen szerepel a megváltás és az érvényesség időpontja és az SP jelzés, valamint a 0 forint fizetett díj – tudtuk meg Bakó Istvántól a Városgondnokság igazgatójától.
-Ha valaki ezzel a lehetőséggel él, de tovább marad 1 óránál a parkolóhelyen, akkor vagy visszajön és fizetéssel meghosszabbítja a parkolását, vagy a mobil parkolás lehetőségével hosszabbítja meg a várakozási idejét – tette hozzá.
Hétfőn már tájékoztató jelzi, az automata használatának módját

A Spar parkolója a belváros többi helyén üzemelő fizető parkolók díjtételeivel (A zóna) és működési rendjével azonosan üzemel, vagyis hétköznapokon 8-18 óráig, szombaton 8-12 óráig, vasárnap és ünnepnapokon pedig díjmentesen működik. A szupermarket parkolóját a parkolóőrök fogják ellenőrizni, aki szabálytalanul parkol, büntetésre számíthat.

Áldozó Tamás az október elsejével életbe lépő rendszer kapcsán hangsúlyozta, az önkormányzat a két várkerti parkoló közé, a Bajvívó térként ismert területre újabb nagy kapacitású parkolót kíván kialakítani, a megvalósításhoz a tervezőt már ki is választották hozzá.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!