Beszámolók a településrészeket érintő tevékenységekről a részönkormányzatoknál


2017-09-28 15:25:42  | cikk: Babos Petra  | 


Beszámolók a településrészeket érintő tevékenységekről a részönkormányzatoknál főképe
Szerda délután ülésezett a Borsosgyőri Városrész Önkormányzata és a Tapolcafői Városrész Önkormányzatának testülete is. Minkét önkormányzat határozatképes volt.
A testületek egyhangúlag elfogadták a közterület-felügyelet, a MÉKI-R Kft. és Pápa Város Önkormányzata Városgondnokságának településrészre vonatkozó beszámolóját.
Máté István elnök a borsosgyőri ülés kapcsán elmondta, 800.000 Ft-ot különítenek el a második féléves rendezvényekre, vagyis a falunapra, a Mikulásra, a karácsonyra és a nyugdíjas találkozóra. Amennyiben marad pénz, akkor asztalokat szeretnének még vásárolni, hiszen gyakran kevésnek bizonyul a hely, amikor nagyobb rendezvény van.
-Igyekszünk a művelődési házat folyamatosan felújítani. Tavaly ősszel kívülről újult meg, valamint kicseréltük a függönyöket, de mindig törekedünk arra, hogy ami elhasználódik, elöregszik, azt kicseréljük, felújítsuk - mondta az elnök, majd hozzáfűzte, a Borsosgyőr Szolgálatáért Díjban olyan személyt részesítenek, aki több évtizede dolgozik a helyiekért. Idén a sportkör részéről érkezett az ajánlás, amiről majd Pápa Város Önkormányzata dönt.
Egyéb ügyek keretében szó esett a gallyazásról, amit az E.ON munkatársai elvégeztek a falu elejétől a közepéig. A testület tervei között szerepel, hogy az öreg, kiszáradt fákat kivágatnák, s helyette új fákat ültetnének a jövőben.
Pápa-Tapolcafőn az ülés elején Zsegraics Gyula elnök bejelentette, hogy Kósi Márta képviselő társuk megbízatása megszűnik, hiszen lakcímváltozás miatt a továbbiakban nem folytathatja képviselői feladatkörét.
Az elnöktől megtudtuk, új vezetője lett a művelődési háznak, Takács Veronika tapolcafői lakos személyében.
A Tapolcafő Szolgálatáért Díjra olyan személyt jelöltek, aki több évtizede segíti a falu munkáját. Több jelöltből választották ki a kitüntetett, akinek elfogadását Pápa Város Önkormányzatának képviselőtestülete hagyja majd jóvá.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!