Sikeres Vajda lakótelepi nap


2017-09-24 13:51:11  | cikk: Babos Petra  | 


Sikeres Vajda lakótelepi nap főképe
Az idei év utolsó városrészi napját tartották tegnap, ezúttal a vajdaiakat várták a könnyed szórakozást kínáló egész napos programra. A rendezvény a városrészi napok jól megszokott forgatókönyve szerint zajlott. Így kora reggeltől a bölcsőde és a játszótér környékét vidám társaságok népesítették be, hogy összemérjék gasztronómiai tudásukat, összesen tizennégy csapat, támogatva ezzel a Fenyveserdő Bölcsődét. A reggeli napsütéses időben baráti társaságok, munkahelyi közösségek, pártok, intézmények és civil szervezetek tagjai láttak neki a főzésnek legjobb tudásuk szerint, s ki pörköltet, ki ragus ételt főzött a győzelem és a zsűri, valamint a látogatók tetszésnek elnyerése reményében. A csapatok között itt is több helyi kötődésű közösség is volt, és természetesen nem maradtak el a minden rendezvényen főzők sem.
A Nyolc csapata már évek óta részt vesz a főzőversenyen, idén székely tokányt készítettek. Polgár György, a csapat egyik tagja elmondta, örömmel főznek minden évben, hiszen mindannyian a Vajdán laknak, s fontosnak érzik a bölcsőde támogatását. A fiatalember kiemelte, hamar kiürült a bográcsuk, sokaknak ízlett a főztük, amiben uborka és káposzta volt.
Az idei évben a főzőverseny bevételét a bölcsőde javára ajánlották fel a szervezők. A Kedves Fenyves csapata nevében Vági Sándorné, élelmezésvezető elmondta, a csapatot a konyhások alkották, akikkel csatatéri pörköltet főztek, ami szalonnából, vöröshagymából, gombából, krumpliból, paradicsompüréből áll. A receptre az interneten bukkantak, s mindenkinek nagyon megtetszett, s végül úgy döntöttek, olyat készítenek. A lelkes csapat szerint a részvétel a legfontosabb, hogy meg tudják valósítani álmunkat, vagyis mosogatógépet szeretnének venni a bölcsőde részére.
-Szerintem nagyon jó ötlet a városrészi nap főzőversenye, hiszen összekovácsolja a közösséget, jó ilyenkor egy kicsit kimozdulni, s beszélgetni, eltölteni egy kellemes napot a barátokkal, ismerősökkel, kollégákkal. A csapat a délutáni programokon is marad majd – fűzte hozzá Vági Sándorné.
Az önkormányzat csapatának kondérja is hamar kiürült. A csapatkapitány ezúttal is Áldozó Tamás polgármester volt, aki most hazai pályán szakácskodott, mint mondta, több főzőversenyen is képviseltették magukat, szerinte mindenhol jól sikerült az étel, s nagy örömükre, a kitűzött nemes célt elérték.
-A rendezvények célja, hogy a városrészben élők találkozzanak, beszélgessenek, összemérjék főzőtudásukat. A lakótelepi élet egy olyan állomása ez, amit minden évben várnak a lakók. Mi a barátaimmal igyekeztünk mindenhol mást főzni, minden versenyen indultunk. A csapatból mindegyikőnknek máshová van kötődése, így mindig picit hazai pályán vagyunk, de mindig másnak hazai, így annak a felelőssége, hogy kitalálja, mit készítsünk. Most marhahúsból készítettük az ételt, amibe velőt és vargányát tettünk a végén – mondta a polgármester, aki hozzáfűzte, igaz versenyen kívül indultak, de természetesen fontos a vásárlók véleménye.
A szakavatott zsűrinek ezúttal sem volt könnyű feladata. Fábián Istvánné, a zsűri elnöke elmondta, volt tarhonyás hús, székelygulyás, hagyományos pörkölt és székely ragu is.
A zsűri tagjai
-Nem volt egyszerű eldönteni, hogy melyik bográcsban főtt a legízletesebb finomság, mindenki nagyon kitett magáért, és szívvel-lélekkel főzött. Kiváló ételeket készítettek, szerintem minden elégedett lehetett. Figyeltünk a pontozásnál tálalásra, a díszítésre és az ízek világára.
Így tehát a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a tűzoltóság, a másodikra a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának csapata, míg az elsőre az ESZI csapata került. Különdíjban a bölcsőde csapata részesült.
Szalainé Tihanyi Andrea, az ESZI intézményvezetője elmondta, Drabantné Ilike receptje alapján házias pörköltet készítették el sült töpörtyűvel és kapros-uborkás szósszal bolondítva, házias kenyérrel tálalva.
-Bíztunk abban, hogy ezzel a recepttel dobogós helyezést érünk el, de persze a legfontosabb a részvétel volt, hogy támogassuk a bölcsődét. Nagy örömünkre, pillanatok alatt kiürült a kondérunk, többen el is kérték a receptet – fűzte hozzá az intézményvezető, aki hozzátette, ez a rendezvény egy kiváló csapatépítő programnak bizonyul, ahol évről évre jól érzik magukat.
Természetesen a Vajda Péter Lakótelepi Nap programjából sem hiányoztak a gyermekprogramok, melyekre kicsiket és nagyokat egyaránt vártak. A bölcsőde udvarán az óvoda pedagógusainak közreműködésével kézműves foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek: pillangó és falevél röptetőt, nyakláncot fűzhettek. Polgárdyné Tüske Beáta óvodapedagógus kérdésünkre elmondta, nagy örömükre sok kisgyermek látogatott el hozzájuk, sőt, több volt ovisuk és alkotott velük. Az óvoda egyébként a főzőversenyen való részvétel és a játszóház mellett a színpadi programokon is képviseltette magát, kedves műsoron keresztül mutatkoztak be az apróságok. Mint mondta, ezek a programok kiváló csapatépítők, ilyenkor a szülő, ovis, óvónő együtt alkot, s érzi jól magát. A lakótelepi napon családi programok között volt ugrálóvár, pónilovaglás, sétakocsikázás, portrérajzolás is. A helyszínen felállított kis faházakban folyamatosan lehetett kürtöskalácsot, lángost, üdítőt, jégkrémet és sört vásárolni.
A délelőttöt családi vetélkedő is színesítette, ahol célba dobás, ugrókötelezés, célba rúgás és labdavezetés szlalomban várta a bátor jelentkezőket.
Mezősi Tiborné a Vajda lakótelepen lakik, s az unokájával látogattak el a rendezvényre. Mint mondta, részt vettek a családi vetélkedőn és a kézműves játszóházban is. Szerintük a lakótelepi nap nagyon jó program, kiváló lehetőség a közös beszélgetésre, találkozásra és mulatásra.
A lakóépületek mögött felépített óriássátorban délután kulturális programok sora kezdődött, ahol a család minden tagjára gondoltak a szervezők, fellépett a Magyargencsi Dalkör, a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület, a Pápai Nyugdíjas Egyesület énekkara, és a Gráciák is.
A Zsoodance Tánc Sport Egyesület látványos bemutatója után Áldozó Tamás köszöntötte a sátorban összegyűlteket. A polgármester köszönetét fejezte ki a főzőcsapatoknak és mindenkinek, aki hozzájárult a verseny sikerességéhez, így összesen 205.000 Ft gyűlt össze.
A polgármester köszöntötte a megjelenteket
-Mostanában sokat hallhattak arról, hogy a következő időszakban át fog alakulni a város. Egyre több helyen lesz felbontva az út, lesz sebességkorlátozás és forgalomkorlátozás. Mindez azért van, mert sok pénz költhetünk el azért, hogy még élhetőbb legyen a városunk. Ne hagyják azt, hogy ez csak úgy megtörténjen önökkel, ne csak az újságokból értesüljenek, hanem nézzék előre, hogy hová hívjuk önöket, hol lehet beszélni arról, hogyan változtassuk a várost. A stratégiai célok nem változnak, de az azokhoz vezető célokat, sokféle úton lehet elérni. Ezért azt kérem, hogy amikor hívjuk önöket, hogy mondják el véleményüket, tegyék meg azt bátran, jöjjenek el a fórumokra, adjanak javaslatokat, s ha ezt így tudjuk tenni, ezeknek a céloknak a megvalósítása a közös ügyünk lesz, s ha így együtt tudunk továbblépni, azért, hogy ez a város fejlődjön, akkor elmondhatjuk, hogy a város velünk, pápaiakkal épül.
Az estét Márió fellépése, majd DJ Béci nosztalgia bulija zárta.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!