Csúnyán elmeszelték a Perutz csapatkapitányát


2017-09-20 06:43:21  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Csúnyán elmeszelték a Perutz csapatkapitányát főképe
Ülésezett a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága, melyen foglalkoztak a Perutz FC – Andráshida bajnoki mérkőzés 91. percében történt eseményekkel kapcsolatban. Mint korábban megírtuk, a találkozó hajrájában az andráshidai kapu előtti kavarodás során Szabó Zsoltot lerántották a tizenhatoson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt. A sárga-kékek az elmaradt tizenegyest számon kérték Horváth Patrikon, így tett Császár Attila is, aki a rövid eszmecsere után ellökte a vendégek szintén reklamáló játékosát, mely után piros lapot kapott. A fegyelmi határozatból kiderül, a pápaiak csapatkapitányát hat mérkőzésre tiltották el, mert „amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben a játékvezetőt vállánál fogva visszahúzta, majd ellenfelét arcánál fogva ellökte.
A döntés értelmében a játékos a THSE-Szabadkikötő, a BKV Előre, a Dunaharaszti, a Csorna, a Veszprém és az Érd ellen sem lehetet ott Marton Miklós keretében.

A csapat fellebbez a döntés ellen.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!