Jó hangulatú fesztivál finálé


2017-09-11 10:40:03  | cikk: Babos Petra  | 


Jó hangulatú fesztivál finálé főképe
Vasárnap késő estig várta a fesztiválozókat, gasztronómiai, kulturális és szórakoztató élményekre vágyókat a Pápai Csülök-, Cicege- és Borfesztivál. Az Esterházy-kastély udvara ezúttal is benépesült családokkal, baráti társaságokkal, akik finom falatok, jóféle italok és változatos programok közül válogathattak az ötnapos rendezvény zárónapján is.
A faházaknál már kora délutántól fogadták a vendégeket, sültek a cicegék és a finomabbnál finomabb étkek. A kastély játszóházában ezúttal is a kisgyermekes családok találtak kedves elfoglaltságra, így kicsik és nagyok tátogó pogácsát süthettek, őszi asztaldíszt és cserépkaticát készíthettek kedvükre.
Horváthné Bátor Mária, a program koordinátora hírportálunknak elmondta, a két nap során sokan látogattak el a játszóházba, nagy örömükre kicsik és nagyobbak is alkottak szüleikkel együtt. A kézműves foglalkozás témái az ősz és a bornapok köré csoportosultak. Az idén sem maradhatott el a pogácsasütés, amit nagyon élveztek a gyerekek.
Németh Krisztina édesanyjával és unokatestvérével látogatott el a borfesztiválra, ahol természetesen a játszóházban is alkottak. A gyerekek évről évre nagy örömmel vesznek részt a rendezvényen, hiszen mindig hasznos ajándékokat, lakásdíszeket lehet készíteni.
Ezzel egy időben a fesztiválsátorban lévő színpadon fellépett a Garabonciás együttes, majd a betegség miatt lemondott Kocsis Tibor helyett Varga Feri és Balássy Betti koncertjén énekelhettek az érdeklődők. A fesztiválsátorban egyre népesebb tömeg gyűlt össze a Swedish Armed Forces Entertainers jó hangulatú műsorára.
A 2017.évi Pápai Csülök-, Cicege- és Borfesztivált a pápai származású Zséda fergeteges koncertje zárta.
A fiatal hölgy idén ünnepli 15 éves szólókarrierjét. Mint mondta, nagyon mozgalmas és gyorsan eltelt éveket tudhat maga mögött. Minden percéért hálás.
-Fantasztikus érzés szülővárosomban, Pápán fellépni. Ez már körülbelül az ötödik alkalom, hogy itt énekelek, szinte minden lemezemhez kötődik egy-egy pápai nagykoncert, amelyen mindig sokan vannak. Olyan hatalmas szeretetet és plusz energiát kapok itthon, amiből merítkezhetek. Boldog vagyok, hogy sokan eljöttek a koncertemre, a családom, a barátaim, ismerősök, vannak, akik még más városokból is. Úgy érzem, ilyenkor ők velem ünnepelnek – mondta mosolyogva, majd hozzáfűzte, ebben az évben még egy musicalben is fog szerepet vállalni.
-Általában a zene által töltődöm fel. Nagyon szeretem csinálni, amit csinálok, ezt mindig boldogsággal tölt el. Sosem viszem fel a színpadra a problémáimat, ott minden alkalommal jól érzem magam. Év végére egy új dallal jelentkezem. A siker nem mindig garancia, meg kell érte dolgozni, de én elmondhatom, hogy szép és sikeres 15 évet tudhatok magam mögött – mesélte Zséda, majd hozzátette, a koncert után mindenképpen megkóstolják a zenekar tagjaival a cicegét, amit ők más néven ismernek, és persze egy jó pohár finom bort is isznak. Zséda elsősorban a száraz, fehérbort kedveli, de a többi fajtát is szereti.
A koncertre pillanatok alatt megtelt a kastély udvara, s együtt énekelték a selymes hangú Zsédával a jól ismert dallamokat.
A borvasárnapi programok a Szórádi Duó összeállításával értek véget.

Képek:


Címkék: koncert | bornapok
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!