Nincs edzőkérdés a Perutznál


2017-09-07 10:11:09  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu - archív  | 


Nincs edzőkérdés a Perutznál főképe
Négy bajnoki mérkőzést követően először fordul elő a Perutz FC-vel, hogy a sereghajtó pozíciójából várja soron következő összecsapását. Mivel az elmúlt héten a pápaiak alulmaradtak a Kaposvárral szemben, a Veszprém és a Csorna pedig idén első ízben nyerni tudott, Marton Miklós gárdája a 16. helyre csúszott vissza. A péntek esti összecsapás után a vezetőedző arra a kérdésre, miszerint mennyire érzi biztosnak helyét a csapat élén azt mondta, csak annyira, amennyire négy vereség után biztos lehet egy edző helye.
- Úgy érzem, becsületesen dolgoztam a felkészülés során és most is mindent megteszek azért, hogy kilábaljunk a bajból - mondta Marton Miklós. Nem magyarázkodni szeretnék, de nem várt sérülések hátráltatnak minket gyakorlatilag a bajnokság kezdete óta, és a játékosállományunk nem annyira erős, hogy a meghatározó labdarúgóinkat könnyedén pótolni tudjuk. Ha a vezetőség úgy látja, hogy miattam alakult ki ez a helyzet, akkor biztosan váltani fognak, ha pedig nem, akkor dolgozunk tovább és amennyire csak lehet, megpróbáljuk kijavítani ezt a balul sikerült szezonkezdetet.
Hírportálunk megkereste a klub vezetőségét is, tőlük azt a tájékoztatást kaptuk, miszerint töretlen a bizalom Marton Miklós iránt, de az elkövetkezendő mérkőzéseken mindenképp pontot, pontokat várnak a csapattól.
A Perutz szeptember 9-én Csepelre látogat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!