Szeptember 7: közmeghallgatás a TOP-os projektekről


2017-09-01 21:28:22  | cikk: HuHa  | 


Szeptember 7: közmeghallgatás a TOP-os projektekről főképe
Közmeghallgatást tart az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert pályázatokról. A szeptember 7-én, 18.00 órakor a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében tartandó rendezvényre minden pápait várnak, hogy elmondja véleményét, észrevételeit a projektekkel kapcsolatban – közölte Áldozó Tamás polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.

Mint fogalmazott, évente legalább egy közmeghallgatást kell tartania az önkormányzatnak, s ezeknek mindig olyan témája van, mely hosszú távra meghatározza a város életét. A helyi demokrácia ezen eleme jellemzően a Városházán, az ülésteremben zajlik, de nem ez lesz az első alkalom, hogy külső helyszínre várják a pápaiakat: 1990-ben és 2011-ben volt már közmeghallgatás a színházépületben, de a Fő téren is tartottak már ilyen programot a belváros rekonstrukció megkezdése előtt. A helyszínválasztás oka most is az, hogy nagylétszámú érdeklődőt várnak, hiszen a téma rendkívül fontos: a TOP-os pályázatokon elnyert források felhasználási terveit ismertetik. Erről egyébként a múlt héten megjelent egy kiadvány is, a Pápa és Vidéke, melyben már olvashattak a pápaiak a tervekről.
-A közmeghallgatáson el fogjuk mondani, hol tartunk az elnyert pályázatainkkal, de részletekbe menő kérdésekre nem tudunk válaszolni. A rendezvénynek nem az a célja, hogy a megvalósítás részleteiről beszéljünk, hanem, hogy a lakossági véleményeket, javaslatokat megismerjük, hiszen a projektek a tervezés időszakában vannak, és szeretnénk a tervezőknek olyan tervezési programot megfogalmazni, amiben minél több pápai véleménye szerepel, természetesen a pályázat lehetőségein belül – mondta a polgármester. Hozzátette, bízik abban, hogy a helyiek sok javaslatot megfogalmaznak.

A közmeghallgatáson a JMSZK előcsarnokában paravánokra kihelyezik a projektekkel kapcsolatos legfrissebb információkat, így például a Huszár lakótelepi orvosi rendelő építési engedélyes tervét, a véradó épületének felújítási terveit, és a gyalogos-átkelőhelyek terveit, hiszen ezek már elkészültek. A rendezvényen filmen mutatják be az egyes projektek megvalósítási helyszíneit, és ezután zajlik majd a szóbeli egyeztetés és véleménycsere.

Áldozó Tamás arról is szólt, a közmeghallgatáson jelen lesz Schwetzingen főpolgármestere és Kampen polgármestere, akik a hétvégi ünnepi programra érkeznek városunkba, és kíváncsiak arra, hogy a helyi demokrácia egyik intézménye, a közmeghallgatás – mely más országokban kevésbé ismert - miként működik nálunk.

A szeptember 7-ei program egyébként csak az első epizódja lesz a projektekről szóló személyes kapcsolattartásnak, hiszen a városvezető azt tervezi, a fejlesztésekben érintettek számára rendszeresen tartanak személyes tájékoztatást a beruházások előrehaladásáról.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: TOP
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!