Elhunyt Kis Károly


2017-09-01 10:49:31  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Elhunyt Kis Károly főképe
Türelemmel viselt betegség után elhunyt Kis Károly, a Pápai Atlétikai Club edzője – számolt be az egyesület Facebook oldala. A szakemberrel hírportálunk legutóbb 2016 októberében készített beszélgetést, annak apropóján, hogy a tréner épp 50 évvel azelőtt, 1966-ban sétált le élete első atlétika edzésére, négy évvel később, 1970-től pedig már edzősködött. Rá emlékezve a továbbiakban ebből az interjúból idézünk.
- Negyedikes középiskolás voltam, amikor testnevelő tanárunk, Tóth József kivitt minket a Textiles pályára és 100 méteres futásban felmérőt végzett az osztálynak – emlékezett vissza a kezdetekre 2016-ban a kiváló edző. A tanár úr legnagyobb meglepetésére 12,3 másodperc alatt futottam le a 100-at, innen már egyenes út vezetett Varjas Zsigmond atlétaedzőhöz, három héttel később Keszthelyen pedig már részt is vettem az első versenyemen. Körülbelül hat évig versenyeztem kisebb-nagyobb sikerekkel, megyei megmérettetéseken, országos bajnokságokon 800 és 1500 méteren. Mivel én voltam a rangidős és a leglelkesebb, 1970-ben Zsiga bácsi kérésére átvettem egy csoportot. Tehetséges gyerekek kerültek a kezeim alá, közülük egy év múlva már hat versenyző volt országos bajnokságon helyezett, nagy örömömre a későbbiekben is jöttek az eredmények. Az elmúlt 46 évben 64 országos bajnoki címmel büszkélkedhetnek tanítványaim, több mint 110 második és 96 harmadik helyezést szereztek, közülük 37-en a címeres mezt is magukra ölthették. Büszkén mondhatom, hogy Kiss Gergő, Szalai Benjámin mellett Orbán Éva olimpikonunk is nálam kezdte pályafutását, utóbbi alig 15 évesen kevéssel maradt le az ifjúsági világbajnoki döntőről. 2000-ben a VEDAC-hoz igazolt, tanult az Egyesült Államokban és nem mellékesen három olimpián is részt vehetett.
Kis Károly edzői tevékenységében mindig azt az elvet követte, hogy első a nevelés, utána az edzés. A csendes, halk szavú szakember betegségéig minden energiáját a sportágra fordította, fáradhatatlanul kereste az új tehetségeket, télen-nyáron a dobópályán és a Várkertben edzette a fiatalokat.

Kis Károly temetése szeptember 7-én, csütörtökön 14:30-kor lesz az Alsóvárosi temetőben. 

Nyugodjék békében!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!