70 éves a Pápa és Vidéke Horgászegyesület


2017-08-31 09:54:56  | cikk: Haraszti Gábor  | 


70 éves a Pápa és Vidéke Horgászegyesület főképe
A Nagyteveli Víztározón ünnepelte megalakulása 70 éves jubileumát a Pápa és Vidéke Horgászegyesület. A kerek évfordulón halászléfőző verseny, telepítés, közös ebéd és természetesen horgászverseny színesítette a napot, melyre sokan fogadták el a vezetőség invitálását, hat csapat igyekezett minél finomabb halászlevet készíteni, eközben pedig 44-en foglalták el helyüket a tó partján. Bár az időjárás nem volt a legalkalmasabb a horgászatra, ezt senki sem bánta, hiszen a cél az volt, hogy családias, baráti hangulatban nosztalgiázhassanak a tagok és hozzátartozóik.
- 70 év – még kimondva is nagyon sok – mondta Farkas Zoltán, az egyesület elnöke. Egyesületünk évtizedeken át mint célját, mint szervezeti formáját meg tudta őrizni. Az 1947-es nyilvántartásba vételt követően megindult a vízterületek kezelésbe vétele, majd a haltelepítések is. A tagság és a vezetőségek munkájának köszönhetően vizeinken egyre jobb fogási eredmények születtek. A támogatóknak jóvoltából idővel új vizek kerültek egyesületünk kezelésébe, a rendszerváltás után sikerült megvásárolni a borsosgyőri Kékvizű-tavat, így már saját tulajdonú vízterülettel is rendelkeztünk. Napjainkban nincs más dolgunk, mint az, hogy a ránk bízott vízterületeknek jó gazdái legyünk, népesítsük jó halállománnyal, teremtsünk egyre jobb horgászati lehetőséget, őrizzük hagyományainkat, becsüljük egymást és az idős horgásztársainkat.
Farkas Zoltán örömét fejezte ki, hogy méltóképpen tudtak megemlékezni a 70 évről és egykori elnökükről, Nagy Ernőről. A horgászversenyt Szabó Bence (7.525 gramm) nyerte, második Baki Attila (4.275), harmadik Vaáry Péter (3.525) lett. A főzőversenyen a legfinomabb ételt a nyirádi csapat készítette, második helyen a postások végeztek, megelőzve a motoros horgászok kollektíváját.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!