1Úton a gyermekre várókért


2017-08-27 23:01:55  | cikk: Babos Petra  | 


1Úton a gyermekre várókért főképe
A Mária Út teljes szakaszán egy közös célért, a gyermekre várókért szervezte meg az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió augusztus 26-án, amihez Pápa városa is csatlakozott. Mihályházáról és Nagytevelről is zarándokolt egy-egy csoport. A Szent József Kápolnába érve Salgó Ferenc kanonok-plébános és dr. Mail József apát plébános köszöntötte a szép számban összegyűlt zarándokokat.
Salgó Ferenc elmondta, negyedik éve csatlakoztak a zarándoklathoz a pápaiak.
-Minden évben más és más célokat határoznak meg a szervezők. Tavaly a születendő gyermekekért, idén pedig a gyermekre várókért ajánljuk fel a zarándoklatot. Jövőre az édesanyákért fogunk zarándokolni. Örülünk, hogy évről évre egyre többen kapcsolódnak be a programba. Köszönetemet fejezem ki a két szervezőnek, Kemény Évának és Wurm Andrásnak – tudtuk meg az atyától, aki hozzáfűzte, a zarándoklat egy találkozási lehetőség és közös célért való imádkozás, miközben egymást megismerik a résztvevők és közelebb kerülnek Istenhez, a természethez. Útközben mindenki elmélyülhetett, építhette az emberi kapcsolatait. Bízik benne, jövőre is sokan részt vesznek majd.
-Sokan vannak, akik nagyon szeretnének gyermeket, de nem lehet nekik, a gyermekáldás nem történik meg. Sokszor pedig már olyankor kapnak gyermeket a szülők, amikor már nem is gondolják, hogy lesz. Vannak, akik nagy örömmel, de vannak, akik aggódással várják a gyermeket. A statisztikák azt mutatják, hogy egyre több gyermek születik. Ezért fontos, hogy a fiatalok megtalálják párjukat, s vállaljanak gyermeket Istentől megáldott házasságban. Szeretnénk a családi közösséget erősíteni ezzel a zarándoklattal és imáinkkal – fűzte hozzá Salgó Ferenc.
Kemény Éva három éve vezeti a Mihályházáról induló zarándokokat, akikkel 15 kilométert tettek meg. Mint mondta, nagy öröm számára, hogy a kánikulai melegben is sokan vállalták a gyaloglást.
-Mihályházáról közel harminc fővel indultam el, s Pápára negyvenketten értünk. A gyalogos zarándoklat során mindenki elmélyülhet, közelebb kerülhet társaihoz, Istenhez. Az út során közösséget élünk meg, egyre növekvő létszámban. A falukban mindenhol várnak ránk, elkísérnek minket. Tágabb közösséget is teremet, hiszen közel 150 szakaszon van ebben az időben zarándoklat. Így egy időben, egy célért gyalogolunk látható és láthatatlan módon is. A hívek összekapcsolódnak az imádságokon keresztül, s mindenkiért, egymásért imádkozunk – emelte ki Kemény Éva.
Frőléth Fülöp 81 évesen sétálta végig a 15 km-es távot. Mint mondta, ő a Mária tiszteletet nagyon fontosnak tartja, ezért is vett részt a zarándoklaton. Polgárdiból érkezett, s szerinte egyáltalán nem volt nehéz végigsétálni ezt a „pár lépést”, hiszen ő hálát adni jött Máriának.
Az 1Úton zarándoknap sok ezer ember számára nyújt zarándokélményt, melyen keresztül életre kel a csoda: a különféle nemzetiségű, világnézetű emberek egymáshoz, egymás mellett és egymásért zarándokolnak, hiszen aki zarándokol, nem rohan, nem menekül, nem menetel, nem túrázik, nem kirándul, nem sétál, hanem célra talál, úton van, vagyis jó úton van. A mai széthúzó világban átélik az egységet, mely hatalmas lelki jelentőséggel bír. A gyalogút során a falukban együtt énekeltek, imádkoztak a résztvevők, két település között pedig mindenki elgondolkodott, elmélyült, így a zarándokok önmagukkal is szembesülhettek, felfedezték a természet szépségeit, a táj gyönyörűségét. Útközben az autósok, motorosok vidáman integettek és dudáltak a gyalogos csoportoknak, bíztatva ezzel őket a kitartásra.
Az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap pápai szakasza agapéval zárult.

Képek:


Címkék: 1Úton
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!