Sérüléshullám nehezíti a Perutz FC dolgát


2017-08-25 09:11:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Sérüléshullám nehezíti a Perutz FC dolgát főképe
Az NB III-as labdarúgó bajnokság harmadik fordulójában a mezőny egyik nyeretlen és veretlen együttese csap össze a fővárosban, a Pápai Perutz FC ugyanis a III. kerületi TVE otthonába látogat. Marton Miklós csapatára augusztus 26-án nem vár könnyű 90 perc, hiszen idegenben kell(ene) megkezdenie a pontgyűjtést. A sárga-kékek legutóbb egy balszerencsés góllal 2-1-re kikaptak az Ajkától, míg aktuális ellenfelük 1-0 arányban két vállra fektette a csornaiakat.
- Nem tagadom, nem telt jó hangulatban a hét eleje, de igyekszünk túllendülni a problémáinkon és a következő bajnokira koncentrálni – mondta Marton Miklós. – Nem várt pechszéria sújt minket a sérülések terén, így a jó erőkből álló III. kerület ellen nehéz feladat vár ránk. Megnéztem a Csorna elleni meccsüket, egy hajtós, kemény csapat benyomását keltették, erős felépítésű játékosaik vannak, akik ráadásul a labdával is jól bánnak.
A Perutz vezetőedzőjének helyzetét továbbra is sérülések nehezítik, hiszen Böröczky Bálint, Somogyi Richárd, Kovács Szabolcs és Császár Attila sem egészséges, ráadásul a legutóbbi meccs hajrájában Skriba Máté térdproblémákra panaszkodott, így ötre nőtt a kieső játékosok száma.
- A taktikánk nem fog változni, ugyanazt fogjuk játszani amit az Ajka ellen, annyi módosítással, hogy többet szeretnénk birtokolni a labdát és abból felépíteni a támadásokat. Bízom benne, hogy végig koncentráltan, bátran fogunk futballozni, ami pontban, pontokban mutatkozhat meg.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!