Szent István országa a lelkekben él tovább


2017-08-20 22:18:26  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 


Szent István országa a lelkekben él tovább főképe
„-Nagy ünnepeink inkább a szabadságharcaink emlékeit őrzik. A küzdelemét. A győzelmeket és a bukást idézik, aztán a végső diadalt. (...) Szent István ünnepe más. Mert bár első királyunk sem volt híján a bátorságnak, és ha kellett, fegyverrel is megvédte az országot, de nagy győzelmein túl leginkább arra emlékezünk, hogy európai államot formált a Kárpátok között, hogy megteremtette azokat a kereteket, amik között aztán évszázadokon keresztül formálódott az a tér, amit ma is betöltünk. Ünnepe időrendben az első történelmi fordulatot jelzi, amit számon tartunk, ahonnan számítjuk magunkat.” – kezdte ünnepi beszédét dr. Áldozó Tamás polgármester az Államalapító Szent István tiszteletére az Erzsébet ligetben rendezett városi megemlékezésen ma kora este.
Pápa Város Fúvószenekarának toborzóját követően elmondott beszédében a polgármester rámutatott, az emberi emlékezet nem őrizte meg Szent István életének apróbb pillanatait, de egy valamit tévedhetetlenül, nemzedékről nemzedékre ad tovább, mégpedig a tiszteletet, a kétségbevonhatatlan tekintélyt, az évezredes történelmünkben megmutatkozó eredmény vitathatatlan elfogadását. Annak felismerését, hogy az alkotásra mi magunk, magyarul beszélő és érző emberek, a magyar közösségek, az ország vagyunk a bizonyíték. Az ország, ami csorbítatlanul ma is a miénk.
Dr. Áldozó Tamás hangsúlyozta, a mai napon a képviselő-testület egyhangúan úgy döntött, hogy testvérvárosi szerződéseket köt a felvidéki Ógyalla és a kárpátaljai Visk településekkel. Ma, szent királyunk és a magyar államalapítás ünnepén tették hivatalossá, hogy a határ túloldalára került magyar közösségekkel és a velük együtt élő ukránokkal és szlovákokkal a jövőben együtt kívánnak működni, hiszen vannak közös céljaink, van közös örökségünk és reményünk a közös jövőre is. Szent István országa a lelkekben él tovább – mondta a városvezető, majd így folytatta: „-Ha Szent István országa a lelkekben él tovább, akkor az az ország megingathatatlan, külső erővel le nem győzhető. Túllátunk határőr bódékon, ide-oda cipelt határköveken. Ez az ország bennünk él tovább, s a mi felelősségünk, hogy mindenki megőrizzen és továbbadjon belőle egy-egy akkora darabot, ami neki jutott belőle.”

A megemlékezésen dr. Áldozó Tamás polgármester mondott ünnepi beszédet

A polgármester beszédében úgy fogalmazott, Szent István nem csak az államiság kereteit teremtette meg, de közösséget is alkotott, s ha országa a lelkekben él tovább, akkor az ország megingathatatlan, de legfőképp akkor, ha jól vigyázzuk a lelkeinket. Mi a keresztény Európához csatlakoztunk, keresztény Európa részeként formáltuk közös történelmünket, és a keresztény Európa részeként tervezzük a jövőnket is. Még akkor is, ha Európa jelentős része éppen feledni látszik kereszténységét, kész feladni örökségét.
„-Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” – idézte dr. Áldozó Tamás Konrad Adenauer egykori német kancellár szavait, majd hangsúlyozta, ezek a szavak soha nem voltak olyan időszerűek, mint napjainkban. A mai Európa nem csak a kereszténységet látszik megtagadni, de azokat a politikusokat, történelemformáló személyiségeket is, akiknek létrejöttét köszönheti. Mint mondta, nem lehet alternatíva a nemzetállamok feloldódása, a fenyegetés és zsarolás azokkal szemben, akik ragaszkodnak a józan észhez, akik megtagadják a politikailag korrekt beszéd szólásszabadságot, gondolatszabadságot kizáró dominanciáját, és csak egyet akarnak, a maguk és az ősök hasonlatosságára felnevelni gyermekeiket.
A polgármester hangsúlyozta, a történelemben van olyan pillanat, amikor szükség van a határokra, emlékeztetni kell arra, hogy ez a mi földünk, a mi kultúránk, itt a mi szabályaink az érvényesek. Nagy királyunk tanítását megfogadva szívesen látjuk azt, aki a törvényeink és a kultúránk szabályai szerint akar élni, de hamis az az ünnepi beszéd, ami az Imre herceghez intézett intelmekből csak ezt az egy tanítást idézi meg. A nagy király sok minden mást is fia figyelmébe ajánlott: legalább olyan fontosnak mondta a hit megőrzését, mint az idegenek befogadását.
Dr. Áldozó Tamás végül Berzsenyi Dániel szavait idézte: „Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet! / Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély: / Nem félek. A kürt harsogását, / A nyihogó paripák szökését // Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”
A beszédet követően Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekművész, Rékasi Károly színművész, az ógyallai Bellő néptánccsoport és zenekara, valamint a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület közreműködésével a „Magyarnak lenni” című zenés irodalmi összeállítást láthatta az ünneplő közösség. A lélekemelő műsort követően fáklyavivők és Pápa Város Fúvószenekara vezetésével a megemlékezés résztvevői átvonultak az Országzászló emlékműhöz, ahol mindenki elhelyezhette az emlékezés és a tisztelet koszorúit.

Képek:


Címkék: ünnep
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!