Tisztelgés a testvérvárosok előtt


2017-08-18 07:26:40  | cikk: HuHa  | 


Tisztelgés a testvérvárosok előtt főképe
A testvérvárosi kapcsolatok előtti egyfajta tiszteletadásnak szánja az önkormányzat azt az oszlopot, melyet a közelmúltban állított fel a Városgondnokság a Böröczky domb alján lévő körforgalomban, s melyre csütörtökön kerültek fel a települések táblái. A táblák többrétegű lemezből készültek, rajtuk uv álló feliratok sorolják a testvértelepüléseket és természetesen a partnervárosok irányába mutatnak.
-A Bázisreptér közreműködését kértük az irányok pontos meghatározásához, ők pedig nem zárkóztak el a segítségnyújtástól. Megadtuk számukra a városneveket, ők előzetesen beazonosították a városokat és térképi mérések, valamint tájoló segítségével jelölték ki, merre mutassanak az egyes táblák – mondta el érdeklődésünkre Bakó István, a Városgondnokság igazgatója. A távolságokat útvonaltervező segítségével határozták meg, az izraeli Eilat esetében pedig a légvonalbeli távolságot jelölték – tudtuk meg.

A Városgondnokság a Bázisreptér munkatársainak segítségét kérte az irányok meghatározásához

Schwetzingen, Kampen, Kovászna, Gorlice, Losonc, Leinefelde, Eilat és még két város táblája került fel az oszlopra, a partnervárosi együttműködés megkötésének időpontja szerinti sorrendben. A két alsó táblát hivatalosan majd vasárnap tervezi leleplezni az önkormányzat, hiszen a kárpátaljai Viskkel és a felvidéki Ógyallával ekkor szeretnék megkötni a testvérvárosi szerződést. Minderről Áldozó Tamás polgármester tájékoztatta hírportálunkat.
-A város kiterjedt külkapcsolatokkal rendelkezik, hiszen a testvérvárosokon kívül is vannak nemzetközi kapcsolataink. A testvértelepülési kapcsolatoknak akkor van értelme, ha a kapcsolattartásban, a közös programokban minél több pápai részt vesz. Szeretnénk azt a missziót is teljesíteni, hogy a testvérvárosokról, országukról minél többet tudjanak meg a pápaiak, el tudják helyezni őket a világban és ehhez számos eszközt kívánunk igénybe venni. Egy ilyen eszköz ez az oszlop is, de kezdeményeztük azt is, hogy készítsünk rövidfilmeket egymás városairól és ezeket az iskolai oktatás keretein belül próbáljuk meg eljuttatni minden tanulóhoz – fejtette ki a városvezető.

Időrendi sorban kerültek fel a táblák, Schwetzingen van legfelül

Áldozó Tamás kiemelte, az oszlopra tíz város neve kerülhetett volna fel: jelenleg hét településsel van testvérvárosi szerződése Pápának és a képviselő-testület augusztus 20-án fog dönteni két új testvérvárosi szerződés kötéséről. Az egyik a kárpátaljai Visk, mely vegyes lakosságú település és mellyel az elmúlt hónapokban történt meg a kapcsolatfelvétel, a másik pedig a közeli felvidéki Ógyalla, mely szintén vegyes lakosságú település, és amivel már régóta van kapcsolata a városnak.
-A testvérvárosi szerződések megkötése augusztus 20-án történik, Szent István ünnepén, ennek az is az üzenete, hogy Szent István országán belül, ha szét is szabdalják az országhatárok a magyarokat, azért a kapcsolatot meg lehet találni a magyarok között – emelte ki a polgármester.

Áldozó Tamás arról is szólt, Eilat neve is felkerült az oszlopra, ám az izraeli várossal való együttműködés – a két település vezetőjének megállapodása szerint - akkor válik teljessé, ha a testvérvárosi szerződést itt Pápán is aláírják. Ezen túl még egy város nevének is lenne helye ezen az oszlopon, hiszen az olaszországi Casalecchio di Renoval kötött partnerség túlélte a rendszerváltozást, a 90-es években virágzott, ám az elmúlt esztendőkben teljesen megszűnt a kapcsolattartás, így dönteni kell arról, hogy a két közösség akarja-e még a partnerséget.

A települések neve, országa és Pápától való távolsága szerepel a táblákon

A most elkészült oszlopról kiderül, Pápa városának két legtávolabbi partnertelepülése – Eilat és Kampen – között 3668 kilométer távolság van, és a németországi Schwetzingen, valamint az erdélyi Kovászna csaknem azonos távolságra van Pápától.

Képek:


Címkék: testvérváros
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!