II. TomTom Félmaraton


2017-08-06 16:16:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


II. TomTom Félmaraton főképe
Közel 400 fő részvételével a Cardiomax SE második alkalommal rendezte meg városunkban a TomTom Pápa Félmaraton 2017. elnevezésű minimaraton és félmaraton futóversenyét. A benevezettek nemcsak a 7 illetve 21 kilométeres távval küzdöttek meg, hanem a változékony időjárással is, hiszen hol a meleghez, hol a szemerkélő vagy épp szakadó esőhöz kellett alkalmazkodnia a sportolóknak. Újdonság volt idén, hogy a félmaraton 21 kilométeres távját két vagy háromfős váltóban is lehetett teljesíteni, ebbe a kategóriába is több család, baráti társaság nevezett. Cseke Norbert zenés bemelegítése után dr. Áldozó Tamás köszöntötte a minimaratonra melegítő versenyzőket, a polgármester beszédében gratulált mindazoknak, akik - ahogy fogalmazott - a grillszezon közepén, a sörözésre csábító nagy melegekben is erőt merítettek, felkészültek és vállalták a megmérettetést. Elsőként a hét kilométeres fős mezőny rajtolt el, a Fő tér - Kossuth Lajos utca - Major utca - Cinca sor - Árok utca - Március 15. tér - Tókert utca - Ady Endre sétány - Várkert - Várkert utca - Vajda Péter lakótelep - Gróf út – Fő tér távot 26:47 perces idejével a Rábapordányból érkező Hegedüs Tamás teljesítette a leggyorsabban.
- A szervezés, az időjárás és a pálya is kifogástalan volt, tavaly a 21 kilométeren tettem próbára magam, idén egy sérülés miatt „csak” a minimaratonra vállalkoztam. Jó tempóban sikerült futnom, egy háromfős boly tagja voltam, csak az utolsó métereken alakult ki minimális különbség közöttünk. Gratulálok a szervezőknek, remélem jövőre is el tudok jönni.
Pontban tíz órakor sorakoztak fel a futók a félmaraton rajtvonala mögé, ők a korábban említett távot háromszor futották le. A tervezett három órás szintidőn jócskán belül 1:26:04-es idejével az olasz Bosio Renzo szakította át elsőként a képzeletbeli célszalagot. A 16-29 év közötti kategóriában 1 óra 30 perces idejével Fáró Jenő volt a leggyorsabb.
- Ez volt az első félmaratonom, korábban rövidebb távokra vállalkoztam, emiatt kicsit féltem, hogy hogy tudom beosztani az erőmet, szerencsére ezzel nem volt végül gond - mesélte a Vas megyei Bobáról érkezett fiatalember. Egész erős első kört mentem, utána tudtam tartani az iramot, néhány percet lassultam csak körönként, így az általam kitűzött 1 óra 40 perces időt bőven túlszárnyaltam. Az épületek lefogták a szelet, így lehetett haladni, a murvás részekkel kicsit küzdöttem, de összességében jól éreztem magam, elégedett vagyok.

A férfiaknál és a hölgyeknél is három korcsoportban hirdettek győztest, emellett dobogóra szólították az abszolút kategória és a váltók legjobbjait is, íme az eredmények:

Minimaraton - férfiak:

16-29 év
1. Pichler Tamás
2. Szita Tamás
3. Forray Zoltán

30-43 év
1. Hegedüs Tamás
2. Molnár Máté
3. Kanyár Tamás

44 és felette
1. Wimmer László
2. Poczai Roland
3. dr. Nagy Károly

Minimaraton - nők:

16-29 év
1. Zsadányi Anikó
2. Bertalan Regina
3. Gulyás Anna

30-43 év
1. Kovács Veronika
2. Bata Veronika
3. Raffay Brigitta

44 és felette
1. Kósa Szilvia
2. Ruzsicska Ildikó
3. Tamás Attiláné

Félmaraton - férfiak:

16-29 év:
1. Fáró Jenő
2. Cseke Norbert
3. Kovács Máté

30-43 év
1. Horváth Balázs
2. Borbély István
3. Altrichter Márk

44 és felette
1. Bosio Renzo
2. Sturm Ernő
3. Tamás Attila

Félmaraton - nők:

16-29 év
1. Czafit Zsuzsanna
2. Gere Alexandra
3. Kovács Hajnalka

30-43 év
1. Györkös Virág
2. Wölfinger Andrea
3. Veronika Roberts

44 és felette
1. Tóth Zsuzsanna
2. Szeibert Anikó
3. dr. Paksa Edina

Váltó férfi
1. Bakony Trail Team
2. Futótűz
3. Futunk

Váltó – női
1. Generáció
2. Perszóna
3. Tripla A

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!