Felvidéken jártak a PELC-es focisták


2017-08-03 11:27:29  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: pelc.hu  | 


Felvidéken jártak a PELC-es focisták  főképe
Remek hangulatú meghívásos labdarúgó tornán vett részt a Pápai Egyesített Labdarúgó Club – számol be a klub honlapja. A fiatalok a felvidéki Ekecsen jártak, ahol vendéglátóik nagyon kitettek magukért, a pápaiaknak rendkívül szívélyes fogadtatásban volt részük.
- A torna keretein belül kitűnő pályán, szimpatikus és lelkes ellenfelekkel játszhattunk, kiváló ételeket és italokat fogyaszthattunk – mesélte Lengyel Ferenc szakmai igazgató. Ráadásul csapataink sportszerű játékkal és jó teljesítményt nyújtva vívták ki a helyi közönség és a résztvevő csapatok szimpátiáját.
A délelőtt folyamán az U12-U13-as vegyes korosztály négycsapatos tornán vett rész, keresztpályán, 7+1 létszámmal, les nélküli szabályrendszerben. Mindhárom mérkőzésünket magabiztosan nyertük meg: a helyi csapat (Ekecs) ellen 3:2, egy kisebb környékbeli csapat ellen 7:0, és a harmadik, döntő mérkőzést az addig veretlen Levél község csapatával szemben 3:0 arányban. Délután az U16-U17 vegyes korosztály felkészülési mérkőzést játszott a helyi U18-as csapat ellen. A nagy melegben megrendezett találkozón magabiztos 3:0 arányú győzelmet arattunk. A csapatsiker mellett egy különdíjat is hazahoztunk, ugyanis Présing Balázs a torna legjobb kapusa díját vehette át. Köszönet a gyerekeknek és az edzőknek, hogy kellő fegyelemmel, odaadással, lelkesedéssel és jó kedvvel viselkedtek, ezzel is öregbítve egyesületünk hírnevét!
Lengyel Ferenc reményét fejezte ki, hogy ez az ígéretes kapcsolat megmarad és hamarosan a pápai klub is vendégül láthatja a határon túliakat.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: PELC
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!