Augusztus 6-án ismét a futóké a város


2017-08-01 17:52:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Augusztus 6-án ismét a futóké a város főképe
Augusztus 6-án vasárnap 9:45-től a Cardiomax SE második alkalommal rendezi meg a TomTom Pápa Félmaraton 2017. elnevezésű minimaraton és félmaraton futóversenyét, melyen a résztvevők 7 illetve 21 kilométeren tehetik próbára felkészültségüket és kitartásukat. Újdonság idén, hogy a félmaraton 21 kilométeres távját két vagy háromfős váltóban is lehet teljesíteni. A verseny célja idén is a futás és az egészséges életmód népszerűsítése. A bajnokságon a kategóriák első három helyezettjei értékes díjazásban részesülnek – tájékoztatott Szabó György Vilmos, a rendező egyesület elnöke.
- Az előzetes regisztráció már lezárult, de a helyszínen még várjuk a nevezéseket. A férfiaknál és a hölgyeknél is három kategóriát hirdettük meg (16-29 év, 30-43 év, 44 és felette), emellett az abszolút kategóriát és a váltókat is külön díjazzuk. A regisztráció reggel nyolc órától indul, a zenés bemelegítés és dr. Áldozó Tamás polgármester megnyitója után a minimaraton mezőnye 9:45-kor indul útnak, a félmaraton és a váltó 10 órakor rajtol. Számunkra is meglepetésként hatott, hogy milyen nagy volt az előzetes érdeklődés, az előnevezők száma már meghaladta a 400-at, de a helyszínen is várjuk még az érdeklődőket. Szeretnénk egy nagyon jó hangulatú, kellemes versenyt összehozni, a várható nagy melegre való tekintettel egy plusz frissítő pontot is beiktattunk – mondta Szabó György Vilmos.
A minimaraton keretein belül egy kört kell teljesíteni a Fő tér - Kossuth Lajos utca - Major utca - Cinca sor - Árok utca - Március 15. tér - Tókert utca - Ady Endre sétány - Várkert - Várkert utca - Vajda Péter lakótelep - Gróf út útvonalon, a félmaraton sikeres teljesítéséhez három kör vár a nevezőkre.

Képek:

nincsenek képek


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!