Móka és kacagás a Felsővárosban


2017-07-22 21:42:17  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 


Móka és kacagás a Felsővárosban főképe
A szombati verőfényes napsütésben már kora reggel pattogott a tűz a Felsővárosi Nap főzőversenyére nevezett hét csapat bográcsai alatt, s hamarosan ínycsiklandó illatok töltötték be a Millenniumi Emlékpark környékét. Miközben a főzőcsapatok az ízletes étkeket készítették, a gyermekeket már számos szórakoztató program várta. Volt légvár, mászófal és trambulin, de a városi rendezvényeken közkedvelt népi és ügyességi fajátékoknál is sokan játszottak, ahogy az avar hétpróbának is nagy sikere volt. A hagyományőrző harcművészeti bemutatót követően önvédelmi tanácsokat kaphattak az érdeklődők, akik a gyakorlatban is kipróbálhatták a tanultakat.
Miután kiürültek a bográcsok,  megtartották a főzőverseny eredményhirdetését. A zsűri döntése értelmében a gasztronómiai viadalt a tűzoltóság csapata nyerte, második helyen a Szabó Dezső utca csapata végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az önkormányzat csapata állhatott fel. A főzőverseny az idei évben is jótékony célt szolgált, az ételekből vásárlók adományaiból 93.900 forint gyűlt össze, melyet a szervezők a Kovásznai Gyermekmosoly Alapítvány javára ajánlottak fel.
A rendezvény kora délután gyermekprogramokkal folytatódott. A kézműves sátorban ügyeskedhettek a gyerekek, s akinek ahhoz volt kedve, még csillámtetkót is készíttethetett magának. Mindezek mellett volt pónikocsikázás és rendőrautót és tűzoltóautót is láthattak a rendezvény résztvevői. Míg a gyerekek szórakoztak, a szülők egészségügyi állapotfelmérésen és életmód-tanácsadáson vehettek részt.
A színpadi programok sorát A pöttyös bőrönd titkai és zenés lufishow című bohócműsor nyitotta, majd a Zsoodance TSE és a kéttornyúlaki Szőlőfürt gyermek néptánccsoport lépett a közönség elé. Őket Horváthné Hollenczer Anita követte, aki örökzöld magyar slágerekkel szórakoztatta az érdeklődőket.

Dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelenteket

A Felsővárosi Nap résztvevőit a könnyűzenei összeállítást követően elsőként dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntötte, hangsúlyozva, a városrészi napok összehozzák a város egyes területeinek lakóit, akik ezeken a kellemes, szombati programokon leülhetnek egy-egy lángos, vagy más finom étel és ízletes italok mellé, és beszélgethetnek, együtt szórakozhatnak, a város pedig a baráti beszélgetések mellé a színvonalas műsorról gondoskodik.
Dr. Hermann István, a terület önkormányzati képviselője köszöntőjében a Millenniumi Emlékparkban rejlő lehetőségekről beszélt. Mint mondta, a környéken élők nagyon örülnének, ha a területen játszóteret alakítanának ki és több padra is szükség lenne.
Unger Tamás alpolgármester a város nevében köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy az elmúlt időszakban a város vezetése gondolatainak középpontjában van a Felsőváros. Ezt mutatja, hogy a város nyertes pályázatai közt vannak olyanok, amelyek a környéken felmerülő problémákra, köztük egyes területek a csapadékvíz elvezetésére, valamint a Török Bálint utca és a Vásár utca útburkolatának javítására nyújtanak majd megoldást, emellett az Acsádi út és a Táncsics utca találkozásánál körforgalom kialakítását tervezik.
A köszöntők után az est sztárvendége, Sipos F. Tamás lépett színpadra, jól ismert slágereivel teremtve jó hangulatot a fesztiválsátorban.
A Felsővárosi Nap Dj. Béci retro diszkójával zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!