Képzőművészek nyári tábora


2017-07-13 20:20:43  | cikk: ha  | 


Képzőművészek nyári tábora főképe

Aktok, tájképek, változatos technikájú művek készülnek a képzőművészek nyári táborában a napokban. A kurzust a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ immár 14. alkalommal szervezte meg. A hagyományokhoz híven ezúttal is Homokbödögén kezdett a csoport, a táborozók három töltöttek a település vendégeként - alkotással: megörökítették a hely szép épületeit, hangulatos utcáit. A falu évek óta biztosítja ezt a lehetőséget a pápai művészek számára, hangsúlyozta Róka Norbert művelődésszervező, aki köszönetet mondott a szíveslátásért Áldozó Péter polgármesternek és Lukács Katalinnak, a helyi művészeti iskola vezetőjének.

Idén tíz résztvevője van a nyári alkotótábornak

A három napos bentlakásos tábor ezen a héten Pápán folytatódott. A klasszikus művésztelep hagyományait követve délelőttönként műteremben alkotnak a résztvevők. Ilyenkor modell után rajzolnak, aktot készíteni ritkán van lehetőségük a pápai festőknek, grafikusoknak, így ez mindig népszerű eleme az egy hétnek. Korrektorok segítik a munkát, idén Drabant András, Kerpel Péter, Horváth Lajos és Kiss László vállalta ezt a feladatot.

Kerpel Péter résztvevőként és korrektorként is jelen van a táborban

Kerpel Péter elmondta, hogy számára korrektorként mindig az a legfontosabb, hogy felszabadult munkára buzdítsa a résztvevőket. Szerinte sokszor éppen a görcsös tenniakarás köti gúzsba az alkotók kezét, ezért nem sikerül esetleg egy-egy rajz. Természetesen a hibákra is felhívja a figyelmet, amit köszönettel fogadnak a résztvevők. - A nyári alkotótáborban ismerjük már egymást, kötetlen, fesztelen a hangulat. Én sem csupán korrektorként vagyok jelen, hanem alkotóként is, hisz a tanév során nem jut időm rajzolásra, s ilyenkor végre csak ezzel foglalkozhatok - mondta Kerpel Péter, aki a Refi tanáraként főként a diákok művészi munkáira koncentrál, s csak a nyári táborban jut ideje arra, hogy kísérletezzen, új köntösben ábrázolja gondolatait.

Drabant András egy szép akvarellhez készített vázlatokat a Kékfestő Múzeumban

Míg a délelőttök során a Városi Sportcsarnok konferenciatermében műtermi munkával telik az idő, délutánonként a szabadban alkotnak a résztvevők. Jártak többek közt a Kékfestő Múzeumban és Bakonybélben is. A hét során készült alkotásokat a hagyományokhoz híven kiállítás keretében mutatják majd be az érdeklődőknek. A tárlat megnyitója július 16-án vasárnap, 11 órakor lesz a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének emeletei előterében. Az alkalomra szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Képek:


Címkék: jmszk
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!