Szervátültetettek Világjátéka: Gelencsér Róbert hat érmet szerzett


2017-07-10 18:13:37  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: trapilap.hu  | 


Szervátültetettek Világjátéka: Gelencsér Róbert hat érmet szerzett főképe
A spanyolországi Malaga városában június 25. és július 2. között 21. alkalommal rendezték meg a szervátültetettek világjátékát. A kétévente megrendezésre kerülő világeseményen 56 nemzet több mint 2300 sportolója vett részt, akiket a nyitóünnepségen a Plaza de Toros bikaviadal-arénában egy hamisítatlan spanyol hangulatú ünnepség keretein belül többek között Chris Thomas, a World Transplant Games Federation elnöke, Malaga polgármestere és a spanyol Sportminisztérium képviselője is köszöntött. Magyarországot 52 sportolónk képviselte, a honi delegációnak a pápai sportoló, Gelencsér Róbert is a tagja volt, akinek hat atlétikai számban szoríthattunk. A rendkívül erős nemzetközi mezőnyben Róbert 100 méteres síkfutásban az elődöntőből a harmadik helyen jutott a döntőbe, ahol megtartotta ezt a pozícióját (12.14), míg 200 méteren is a dobogó harmadik fokát (26.29) szerezte meg, csakúgy, mint távolugrásban (4,68 m). Ezután a súlylökés következett, itt egy 11,25-ös dobással a második helyre kúszott fel a rangsorban. Róbert mindkét futóváltó tagja is volt: a 4x100 méteres és a 4x400 méteres férfiváltóval is a dobogó második fokára állhatott fel, így a versenyző ezt a világbajnokságot három bronzéremmel és három ezüstéremmel zárta. Ez azt jelentette, hogy a pápai atléta nyakába ezúttal ugyan aranyérmet nem akasztottak, de mint mondta nem elégedetlen, hiszen rendkívül erős mezőnyben többször is sikerült dobogóra állnia.
- Jól sikerült a felkészülésem, szerencsére a sérülések is elkerültek és a formaidőzítéssel sem volt gond. A kiutazás előtt nagy megtiszteltetésben volt részem, mivel az eskütétel szövegét másodmagammal én mondhattam. Látva a hatalmas mezőnyt, összességében nincs okom panaszra, hiszen hat éremmel utazhattam haza, tudni kell, hogy az angolok, spanyolok nagyon nagy számban képviseltették magukat, és a sportolók kiválasztásánál közel tízszer akkora a merítési lehetőségük. A 100 méteres bronzom úgy gondolom, jó eredmény, 200 méteren, 400-on és súlylökésben is kihoztam magamból a maximumot, a távolugrásomban volt több, ám ezúttal ennyi jött ki belőlem.
A versenyző elmondta, a szállás és a körülmények kifogástalanok voltak és a számok között jutott idő egy kis pihenésre és kikapcsolódásra. Gelencsér Róbert végezetül köszönetet mondott dr. Áldozó Tamásnak, amiért a polgármesteri keretből támogatta a versenyen való részvételét. Magyarország 18 arany-, 23 ezüst- és 35 bronzéremmel az éremtáblázaton a kilencedik helyet szerezte meg, a legtöbb aranyat az angolok gyűjtötték be.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!