Hat atlétánk javított egyéni csúcsot


2017-06-27 13:34:50  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hat atlétánk javított egyéni csúcsot főképe
A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a Szombathelyi Dobó SE kilencedik alkalommal rendezte meg a Németh Pál Emléknapot, ezzel is tisztelegve a 2009-ben elhunyt szakember életműve előtt – írja a masz.hu. A program kora délután, a Sugár úti Dobócentrumban a hagyományos páros kalapácsvető versennyel kezdődött, majd az eredményhirdetést követően avatták fel Németh Pálnak a dobókörre néző, bronzból készített mellszobrát. Az ünnepséggel egybekötött versenyen a Pápai Atlétikai Club (PAC) versenyzői több korcsoportban is dobókörbe álltak, szereplésük pedig nagyon jól sikerült, hiszen többen is megjavították egyéni legjobbjaikat.
- Atlétáink közül többeknek életük első versenye volt a szombathelyi, közülük is szeretném kiemelni Horváth Áront, aki 32 méter felett teljesített a gyermek kategóriában – mesélte Varga Patrik, a PAC edzője. Az újoncoknak és a serdülőknek ez a bajnokság jó főpróbaként szolgált a július 8-ai országos bajnokság előtt, Sztupák László és Tóth Richárd is egyéni csúccsal zárt. A junior hölgyek versenyében a június 17-én nyolcadik országos bajnoki címét szerző Csébi Fruzsina diadalmaskodott, szintén egyéni csúccsal.

Eredmények:

Gyerek
Horváth Áron 32.19 m (egyéni csúcs)
Füredi Dávid 39.46 (egyéni csúcs)
Füredi Dominik 36.38

Újonc
Tóth Richárd 54.25 (egyéni csúcs)
Füredi Dániel 54.29

Serdülő fiú
Kiss Milán 27.38 (egyéni csúcs)
Sztupák László 66.52 (egyéni csúcs)

Serdülő lány
Gelencsér Viktória 42.33

Junior
Csébi Fruzsina 52.07 (egyéni csúcs)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!