Együtt – Szövetségben - Kiállítás a magyarországi NATO szervezetekről


2017-06-23 12:02:11  | cikk: Babos Petra  | 


Együtt – Szövetségben - Kiállítás a magyarországi NATO szervezetekről főképe
A Pápai Lokálpatrióta Kör Egyesületét dr. Görög István ezredes, a Honvédség és a Társadalom Baráti Kör székesfehérvári alelnöke kereste meg azzal a céllal, hogy szeretnének egy olyan kiállítást Pápán rendezni, ami bemutatja a honvédség és a NATO egységek kapcsolatát a civil lakossággal és a várossal. A Pápai Lokálpatrióta Kör örömmel vette a felkérést, s tett eleget a megkeresésnek. A kiállításnak a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének emeleti előtere ad otthont.
Dr. Klempa Éva, a kör elnöke elmondta, a tárlat elnevezése, Együtt- Szövetségben, arra utal, hogy a honvédség és a civil társadalom egymásra vannak utalva. Pápa katona város volt, itt működött laktanya és most is itt van a SAC program bázisa, így a katonák szerves részeit képezik a civil lakosságnak, részt vesznek a város rendezvényein.
A megjeleneteket dr. Klempa Éva köszöntötte
Áldozó Tamás polgármester a kiállítás megnyitón hangsúlyozta, az elmúlt 500 évben folyamatos volt a katonai jelenlét Pápán, mindig is fontos volt a katonák és a civilek együttélése.
-Tíz évvel ezelőtt Gangler Lászlóval beszélgettem, ahol szóba került olyan misszió Pápára fogadása, ami nagyon fantasztikusnak tűnt. Olyan távlatokról beszélt a parancsnok úr, ami nagy lehetőségeknek tűnt. Ez a sok-sok felvetés, jóslat, fantasztikusnak tűnő jövőkép beteljesült Pápán. Mostanra már természetessé vált nekünk, hogy amerikai szomszédunk van, vagy a gyermekünknek holland az osztálytársa. Természetes lett az is, hogy olyan ünnepeink is lettek, amelyek eddig nem voltak, így tehát nálunk is van hálaadás és a holland királynak születésnapja. Más nemzetnek is vannak olyan ünnepeik, amelyeket közösen megünneplünk, s a mi saját ünnepeinknél is megtisztelnek minket azzal, hogy megjelennek, és velünk együtt hajtanak fejet – mondta Áldozó Tamás, majd hozzátette, meglepetéssel töltötte el, amikor pápai diákok és civilek bemehettek a repülőtérre és testközelből láthattak azokat az eszközöket, amellyel ezek a katonák végzik a küldetésüket. A polgármester kiemelte, öröm számára, hogy ez a nyitottság azóta is fennáll, mert így sokkal könnyebben beilleszkednek a Pápán állomásozó katonai alakultok tagjai a város mindennapjaiba. Pápán egy multikulturális közösség alakult ki, ahol, mi, magyarok megmutattuk, hogy könnyen és odafigyelve fogadunk be más nemzetekből ideérkezőket. A kiállítással kimondjuk, hogy ezek a hétköznapjaink, a katonai együttműködés kiválóan működik, együtt tudunk szolgálatot teljesíteni és ünnepelni.
Végül köszönetét fejezte ki a Lokálpatrióta Kör Egyesületének, hogy felvállalta a kiállítás szervezésének lebonyolítását.
Björn Gohn-Hellum ezredes (Norvég Királyi Légierő), a SAC Nehéz Légiszállító Ezred parancsnokhelyettese köszöntőjében elmondta, Magyarország több szempontból is értékes tagja a NATO-nak, illetve a Stratégiai Légiszállítási Képességnek.
-Magyarország nemcsak az egyik gazdája a SAC Programnak, hanem Magyarország a befogadó nemzet is. Pápa Bázisrepülőtér otthont ad a Nehéz Légiszállító Ezrednek és a C-17-es légiflottának. Magyarország egyúttal a felségjel nemzete is, valamint jól képzett szakembereket biztosít a Nehéz Légiszállító Ezred számára. Köszönjük Önöknek ezt a nagyszerű partnerséget – emelte ki parancsnokhelyettes, aki július 6-tól Trevor W. Nitzttől veszi át a parancsnokságot.
A kiállítást a Magyar Atlanti Tanács, a Honvédség és a Társadalom Baráti Kör és a Fehérvár Tiszti Kaszinó Egyesület állította össze.
Björn Gohn-Hellum ezredes
Sajner Gyula, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének felügyelőbizottsági elnöke elmondta, a kiállítást a honvédség profi fotósai és olyan polgári személyek készítették, akik egy-egy gyakorlaton részt vettek. Mint a cím is mutatja, a Magyar Atlanti Tanács, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, valamint a Fehérvári Tiszti Kaszinó Egyesület közös kiállítása a hazánkban működő, négy NATO-szervezetet mutatja be az érdeklődőknek.
A 22 tablóból álló tárlat Pápán látható először, de más városokban is bemutatják majd a katonák és katonai szerveztek mindennapjait.
A kiállítás két hétig látogatható a JMSZK színházépületének nyitvatartási ideje alatt.

Képek:


Címkék: jmszk
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!