Ismét Pápán szólt a Lord


2017-06-19 18:12:56  | cikk: Babos Petra  | 


Ismét Pápán szólt a Lord főképe
Zsúfolásig telt a Fő tér tegnap estére a 27. Pápai Játékfesztivál záró koncertjére, ahol a Lord zenekar lépett fel. A közel két órás koncerten fergeteges hangulat uralkodott, fiatalok és idősebbek milliói rajonganak értük hazánkban, több számuk is hatalmas slágerré vált. A Lordnak több, városunkhoz kötődő kapcsolata van. Többek között Erős Attila gitáros a pápai repülőtéren sorkatonáskodott, valamint a jelenleg is Pápán élő Németh Zoltán a Lord billentyűse volt 1990 és 1992 között. A pápai Nagy Attila és cége a több évig együttműködött a Lorddal, többek között a grafikai munkájukat végezték. Varga András, a Pápa Városi Televízió vezetője is dolgozott a zenekarral, koncert DVD felvételein operatőrként vett részt, valamint ő végezte ezen anyagok digitális utómunkáját. Az első Lord-énekes Sipőcz Ernő együttese, a Sipőcz Rock Band sikeres koncertet adott a hajdani pápai Royakker’s rock-kocsmában. A zenekar 1991.májusában a Szabadtéri színpadon koncertezett, akkor még Németh Zoltán Góliát is velük játszott. Azóta több alkalommal is jártak városunkban, mindig kiváló koncertekkel.
A szombathelyi Lord zenekar 1972-ben jött létre. Sorra születtek a dalok és megjelent az első lemez is, melynek következtében egyre gyakrabban lehetett hallani az együttesről. 2006-ban vették át az Európa Arany Művész Nemzetközi Minőségi Díjat. A zenekar ebben az évben ünnepli fennállásának 45 éves jubileumát, s melynek kapcsán nagyszabású koncert keretében ünnepeltek februárban. Magyar rockzene nagyjainak legújabb lemeze idén év elején látott napvilágot. A Lord 45 című, 2017-es korong 11 új dallal jelent meg. A tegnapi koncerten ebből is kaptak ízelítőt a rajongók.
A rajongók közös képet is csináltattak
A tegnap esti koncert előtt a zenekar megtekintette a Szent István Római Katolikus Iskola aulájában életre hívott Lord relikviákból álló kiállítást, mely Buzás Gyula, Bors Géza és Manyi gyűjtők anyagából állt össze.
Már a koncert előtt különleges hangulat uralkodott a kiállítás helyszínén, hiszen sok rajongó tekintette meg a relikviákat, miközben a zenekar tagjai is jelen voltak. Közben közös fotókat készítettek és dedikáltak is.
Pohl Mihály énekes a kiállítás kapcsán elmondta, nagy meglepetés volt számukra, hogy a 45 évről kiállítással tisztelegtek, mely évszám már történelemnek mondható.
-A Lord 2017-ben is jól érzi magát, nem gondoltunk volna, amikor 2000-ben összeálltunk, hogy erről még 2017-ben is beszélgetni fogunk. S hogy meddig lehet ezt folytatni? Amíg igényt tart ránk a közönség, és persze, ha az egészségi állapotunk is megengedi – mondta az énekes, majd hozzáfűzte, minden időnek, minden időfaktornak megvannak a problémái, ők most ezekről énekelnek a 2017-es lemezen, ami egyébként szerintük a zenekar legjobb lemeze mind a hangzás, a hangszerelés és a zene szempontjából is.
-Én nem vagyok az internet híve, de nagyon jó, hogy létezik, hiszen a jubileumi koncertünket is élőben adták a világhálón, így bárki megtekinthette. Én még az analóg korszakban nőttem fel, de haladunk a korral természetesen – fűzte hozzá.
Erős Attila is örömét fejezte ki a kiállítás kapcsán.
-Szenzációs ez az összeállítás, csak gratulálni tudok hozzá, hogy a rengeteg képet időrendi sorrendbe tudták összerakni, ez nagy munka lehetett. De ez valamilyen szinte azt is jelzi, hogy megöregedtünk – mondta a gitáros. Az új lemezen lévő daloknak arról kell szólnia, ami kijön belőlük. Most ezt jött belőlünk. Mint hozzáfűzte, soha nem volt a zenekar célja az országos hírnévre való törekvés, hiszen jó együtt zenélni. Reméli, a mostani pápai koncert is szenzációs lesz, ami valóban beteljesült, hiszen a rajongók végig énekeltek a zenekarral, s tapsoltak, táncoltak. A zenekar a koncerten köszöntötte az idei évben 45. szülésnapjukat ünneplőket is.
A 27. Pápai Játékfesztivált a tűzijáték, majd DJ. Döme Fő téri bulija zárta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!