Gazdasági vezetők a Hirtenbergerben


2017-06-14 17:31:17  | cikk: pi-pa  | 


Gazdasági vezetők a Hirtenbergerben főképe
Ma délelőtt, a Hirtenberger Automotie Safety Hungary Bt. telephelyén tartották a Pápai Gazdasági Vezetők Fórumát.
A rendezvényen megjelenteket elsőként Wiek Noldus, a NATO Légi Szállítást Kezelő Programiroda vezetője köszöntötte, hangsúlyozva, nagyon hasznosak ezek a rendezvények, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy megosszák egymással az előrelépéseket, pozitív folyamatokat, amelyeket a városban tapasztalnak. Ezt követően ismertette az elmúlt évben elkészült SWOT analízis eredményeit.
A fórum első előadója dr. Áldozó Tamás polgármester volt, aki „Települési infrastrukturális fejlesztések a pályázati lehetőségek tükrében” címmel tartott előadást. Mint mondta, ma a települési önkormányzatok helyzete – a vállalkozások által befizetett adóknak köszönhetően - olyan, hogy egy Pápa méretű város saját bevételei terhére évente néhány százmillió forintból tud fejlesztésekről dönteni. Ezt azonban meg kell becsülni, hiszen 2010 előtt az volt a tét, hogy az önkormányzat bevételei fedezik-e a működési kiadásokat. Sok önkormányzat ekkor adósodott el, mivel nem tudta ezeket a kiadásokat hitel felvétele nélkül finanszírozni. 2010 után azonban ez megváltozott, a korábban felhalmozott adósságoktól a Kormány megszabadította az önkormányzatokat, így ma Pápa Város Önkormányzatának 100 millió forint fejlesztési hitele van, ami évi nyolcmillió forint fizetési kötelezettséget jelent, ami a 6,8 milliárdos alap költségvetéshez képest nem nagy összeg.

Dr. Áldozó Tamás polgármester a város pályázatairól adott tájékoztatást 

A polgármester rámutatott, a néhány százmillió forint fejlesztés arra elég, hogy járdákat építsenek, játszótereket újítsanak fel, azonban igazán nagy beruházásba nem enged belevágni. Fejlesztések tekintetében az önkormányzat külső forrásokra van utalva. Ilyen lehet az egyedi kormánydöntés által a központi költségvetésből érkező forrás. Erre példa az elmúlt év végén kapott 650 millió forint, melyet közútfejlesztésre fordítanak majd. Emellett egy másik külső forrás, az Európai uniós pályázatok útján biztosítható pénzek forrása, - elsősorban a Területi és Településfejlesztési Operatív Program - is megnyílt az önkormányzatok előtt. Veszprém megyében közel 50 milliárd forintért versenyeztek az önkormányzatok ezeken a pályázatokon. A TOP-os pályázatok első körében a város 14 pályázatot nyújtott be, melyeket dr. Áldozó Tamás részletesen bemutatott a megjelenteknek. Köztük az ipari parkok fejlesztését célzó pályázatot, melyen 800 millió forintot nyert a város, s melynek köszönhetően a fórumnak helyszínt biztosító vállalkozás környezete is megújulhat, hiányzó közúti kapcsolatokat, kerékpárutat, buszmegállókat és körforgalmi csomópontot építenek ki.
A program másik előadója Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület ügyvezető igazgatója volt. A Kiválóság Program, mint a fejlődés fokmérője című előadásában a városi közösségekre szabott programot ismertette. Mint mondta, fontos, hogy minél több város, vállalkozás és civil szervezet megismerje az európai kiválóság filozófiáját, illetve azokat a lehetőségeket, melyeket ez a filozófia tartogat.
A program az előadásokat követően üzemlátogatással zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!