Bevált az új díjugrató helyszín


2017-06-11 16:47:48  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Bevált az új díjugrató helyszín főképe
Az egykori Vasas Sporttelepen első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezett pénzdíjas díjugrató versenyt a Pápai Lovas Club SE. A nívós mezőnyt felvonultató bajnokság délelőttjén nem fogadta kegyeibe a lovasokat az időjárás, szerencsére délutánra már elállt az eső, így semmi nem lehetett akadálya annak, hogy a versenyzők jó szájízzel távozzanak a nagy lovasmúltra visszatekintő környékről, hiszen mint megtudtuk, már az 1950-es években rendeztek díjugrató bajnokságot a Várkertben. Kocsis László versenyigazgató elégedett volt a megmérettetéssel, bár mint mondta, több verőhiba és ellenszegülés volt, hiszen még nagyon a szabadtéri évad elején járunk.
- 122 startunk van a mai napon, ami azt figyelembe véve, hogy ez volt itt az első verseny, jó számnak mondható. Több, nemzetközi tapasztalattal rendelkező lovas is nyeregbe pattant, pápai színekben két induló volt, kezdő lovas kategóriában Halász Krisztina második lett, míg 120 centiméteren Czuczai Natália kilencedik helyen zárt, sajnos Boda Sára és Tóth Gergely lova is megsérült, így ők nem tudtak elindulni. Szerencsére az eső ellenére kifogástalan volt a talaj, nem volt mély, a pálya kialakítása sem volt nehéz, így azt gondolom, mindenki pozitív élményekkel utazik majd haza.
Kocsis László elmondta, hagyományteremtő szándékkal hívták életre a versenyt, így bízik benne, hogy levonva a tapasztalatokat jövőre folytatódik a megkezdett sorozat és egy még sikeresebb versenyt tudnak megrendezni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!