Református ékszerdoboz


2017-06-11 16:00:39  | cikk: ha  | 


Református ékszerdoboz főképe

A pápai református ótemplom 1784 és 1941 között volt a pápai kálvinisták istentiszteleteinek színhelye. Igazi türelmi rendeletes templom: nem épülhetett utcafrontra, ezért az udvarban található, tornya és harangja sem lehetett, így sokak számára ma is ismeretlen lehet az épület, mely azonban letisztult, puritán világával igazi, több, mint kétszáz éves kálvinista kincs. Ennek a kincsnek a megőrzéséhez, felújításához adott a magyar állam támogatást 2017-ben.

A kávézó-recepció

A református ótemplom és a hozzátartozó parókiaépület, valamint a hátsó raktárépület rekonstrukciója szeptemberben kezdődött, először természetesen a bontással, feltárással. Mezei László volt a tervező, aki elmondta, hogy bár a szakemberek mindig emlegetik, hogy Pápa középkori emlékekben gazdag, ennek nagyon kevés helyen látható nyoma. Most az épületegyüttes felújításakor igyekeznek megmutatni a múltat is, hisz például a kávézóban láthatók szép középkori falrészletek. A kávézóhelyiség lesz egyben a recepció is, innen indulhatnak tovább a látogatók.

A parókiaépület alatt húzódó pincében kap majd helyet a múmia, ide költözik az a kiállítás 

A felújítás egyik nagy eredménye, hogy folyosót, átjárót nyitottak az első épületből az ótemplomba a földszinten és az első emeleten is, így most így is megközelíthető a szakrális tér, nemcsak az udvar felől. A református ótemplom épületén sem változtattak, mely a rekonstrukcióval eredeti szépségében tekinthető meg. Természetesen az épületgépészet modern, a XXI. század igényeinek megfelelő lett, s elkészült a szigetelés is. A járófelület eredeti burkolatát ahol lehetett, megmentették, ahol nem, ott új padlótéglákkal pótolták. A padokat, szószéket, csillárt restaurálták, a karzatra vezető lépcső viszont új. A karzaton kap majd helyet az egyháztörténeti kiállítás.

Olyan, mint újkorában - minden frissen festve és restaurálva

A templomból az udvarra lépve egy gyönyörű lépcsősor tárul a látogató elé. A felújítással megújult a burkolat, sőt, a szomszédos épület tűzfalát is lefestették. A telek végén álló egykori levéltári épület most raktár lesz, illetve egy kutatóhelyiséget is kialakítottak itt. A templom és a raktárépület közt füves terület, melynek közepén - mi más - egy eperfa áll. A rekonstrukciónak köszönhetően megújult átjáró nyitott lesz napközben, így a Fő utcáról átsétálhatnak a Csáky utcára a járókelők.

Mezei László építész és Köntös László igazgató sétál a hangulatos átjárón

Sokan talán nem is tudják, hogy mennyi szépséget rejt az épületegyüttes, melynek kapuja sok éven át zárva volt. Most azonban ismét birtokba vehetik a pápaiak ezt a teret, ahol lesznek majd közösségi alkalmak, programok, s a gyülekezet kérésére istentiszteletek is. Aki szeretné megnézni a felújítás eredményét, az június 24-én megteheti. Az épületegyüttes ünnepélyes átadása ekkor, a Múzeumok éjszakáján lesz, 21.30-kor tárja ki kapuit a látogatók előtt - egy estére, hisz a múzeum csak október közepén nyílik, akkorra készül el a kiállítás.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!