A csapat 12. emberét köszöntötte a Perutz FC


2017-06-10 18:54:58  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A csapat 12. emberét köszöntötte a Perutz FC főképe
Baráti beszélgetésre, étkezéssel egybekötött közös koccintásra várta a Pápai Perutz FC egész évben lelkes és hűséges szurkolóit. A stadion lelátója mögötti füves területen gyűltek össze a drukkerek, akiket elsőként Bocskay László üdvözölt. A klub elnöke köszönetet mondott az egész éves biztatásért, mint mondta, ezt a nagyszerű sikert csak úgy lehet méltóképpen megünnepelni, ha a csapat 12. játékosának, a szurkolóknak is köszönetet mondanak.
- Két évvel ezelőtt, az NB I-es futball megszűnése után nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar ismét futballsikereket ünnepelhetünk a városban. Sokat dolgoztunk azért, hogy Pápán ne szűnjön meg a felnőtt férfi futball és ez így lesz a jövőben is, hogy ne csak múltunk, hanem jövőnk is legyen. Most az a célunk, hogy ne tiszavirág életű legyen az NB III-as tagságunk, hanem tartósan megragadjunk a harmadosztályban.
Az önkormányzat nevében Unger Tamás is gratulált a fiúknak, majd az alpolgármestertől Somogyi Richárd csapatkapitány átvette az első helyezettnek járó serleget, ezután a játékosok és a szimpatizánsok néhány pohár hideg sör társaságában közösen elfogyasztották az ételeket. Mint megtudtuk, a játékosoknak sok ideje nem lesz a pihenésre, hiszen előreláthatólag június végén már meg is kezdődik a felkészülés az augusztusban rajtoló pontvadászatra. Marton Miklós tervei között legalább öt-hat meghatározó játékos leigazolása szerepel.
- Június 26-án kezdjük az alapozást, olyan csapatot igyekszünk kialakítani, mely biztosan ki tudja vívni a bennmaradást – mondta a Perutz vezetőedzője. Ehhez természetesen igazolnunk kell, minden posztra tervezünk erősítést, öt-hat húzóemberre szükségünk lesz, bízom benne, hogy a lehető leghamarabb kialakul a végleges keret és a sérülések is elkerülnek bennünket. Ezúton is szeretném megköszönni a szurkolók egész éves biztatását, remélem, hogy az NB III-ban is a csapat mellett tudhatjuk őket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!