Közel 300 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági futóversenyen


2017-06-10 18:13:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Közel 300 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági futóversenyen főképe
A nemzetközi Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) program szervezetei, a NATO Légiszállítást Kezelő Programiroda (NAM PO), a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) és a Boeing, valamint a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér szervezésében Pápa Város Önkormányzatának támogatásával hetedik alkalommal rendezték meg a Jason McIlvaine törzsőrmester nevét viselő tavaszi örömfutást. A verseny idén is jótékony célt szolgált, a résztvevők adományaikkal a pápai Anna téri gyermekorvosi rendelő korszerűsítését támogathatták. A szervezők három versenyszámra várták a nevezéseket, volt öt kilométeres futás, két kilométeres gyaloglás, a gyerekek pedig egy 400 méteres etap során tehették próbára kitartásukat. Bár az időjárás kellőképpen ráijesztett a szervező gárdára – délelőtt ugyanis folyamatosan esett az eső – délután aztán már verőfényes napsütés fogadta a regisztrációra érkező több mint 100 futót. A népszerű kísérőprogramok sem maradhattak el az idei alkalmon sem, volt táncbemutató, közös bemelegítés, véradás, közelebbről is meg lehetett ismerkedni a floorballal, valamint a picik a rendőr és tűzoltó autókba is beülhettek. Az ünnepélyes megnyitón elsőként Unger Tamás köszöntötte a megjelenteket, az alpolgármester beszédében úgy fogalmazott, az örömfutás Pápa városának egyik fontos eseményévé, a résztvevőknek pedig egy családi programmá nőtte ki magát az évek során.
- Ez a rendezvény egy példaértékű esemény, mely kiválóan megmutatja, hogy lehet a sportot, a jótékonyságot, a jó hangulatot, a támogatást és a társadalmi szerepvállalást ötvözni egymással. Köszönettel tartozunk a szervezőknek és a résztvevőknek, hogy eljöttek és a nemes cél mellé álltak, bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz.
Trevor Nitz ezredes, a Nehézlégiszállító Ezred parancsnoka megnyitóbeszédében szintén a családias hangulatot és az önzetlen, másokért tenni akarást emelte ki, majd Unger Tamásnak egy bekeretezett posztert adott át, mely a korábbi parancsnok, John Zazworsky ezredes és helyettese, Fredrik Hedén ötlete nyomán, közel egy éves tervezőmunkát követően készült el. A beszédek után elsőként az öt kilométeres távra sorakoztak fel a résztvevők, majd a sétálók keltek útra, a versenyt a picik távja zárta. 16 perc körüli idejével elsőként Tamás Attila szakította át a képzeletbeli célszalagot, majd saját tempójában a mezőny többi tagja is megérkezett a Fő térre. Az ünnepélyes eredményhirdetésen kategóriánként és nemenként az első három helyezettet díjazták, külön elismerésben részesült a legfiatalabb induló, aki a két esztendős Koller Laura volt, míg a legidősebb résztvevőnek Polgár Györgyné mondhatta magát. Az esemény fénypontja az adomány átadása volt, a gyermekorvosi rendelőnek a felajánlásokból 292.870 forint gyűlt össze.

Eredmények:

6-10 éves gyermekek
1. Gáspár Csongor
2. Nyári Martin
3. Lack Trevis

11-14 éves lányok
1. Könyves Kitti
2. Flórián Rebeka
3. Tamás Luca

15-21 éves lányok
1. Nagy Lili Fanni
2. Tamás Stella
3. Beata Gethard

22-32 éves hölgyek
1. Gangler Aletta
2. Zámolyi Bernadett
3. Gombás Barbara

33 év feletti hölgyek
1. Pongrácz Barbara
2. Casey Large
3. Kocsis Johanna

15-21 éves fiúk
1. Tóth Csaba
2. Mogyorósi Márton
3. Sághegyi Erik

22-32 éves férfiak
1. Nagy Kristóf
2. Szabó György Vilmos
3. Sasha Orphan

33 év feletti férfiak
1. Tamás Attila
2. Szocsevka Gábor
3. Nágel István

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!