Vasárnap családi nap lesz Kárpátaljáért


2017-06-06 18:09:28  | cikk: Babos Petra  | 


Vasárnap családi nap lesz Kárpátaljáért főképe
Harmadik alkalommal rendezi meg jótékonysági családi napját a Kereszténydemokrata Néppárt pápai csoportja vasárnap, június 11-én, 15 és 20 óra között a Pápához közeli Malom-tónál.
-Az előző évek sikerein felbuzdulva, ebben az évben is megszervezzük a családi programot. Idén fellép a Rocker’s Band, a tapolcai Fonográf emlékzenekar, és a pápai Főnix. A kicsiket érdekes játékokkal, kézműves foglalkozásokkal várjuk a jó hangulatú délután folyamán – tudtuk meg Bali István elnöktől, aki kiemelte, ebben az évben a teljes bevétel nagyobb részét a Kárpátaljai Ferences Misszió, kisebb részét a pápai Szent Anna-plébánia karitatív munkájára fordítják majd.
Mint mondta, a rendezvényre várnak egy sümegi ferences papot is, aki a magyar intézményeket is támogató misszióban szerzett tapasztalatait osztja meg a közönséggel. Reményeik szerint, jó idő lesz, és minél többen kilátogatnak a festői Malom-tóhoz. Gyermekeknek, diákoknak ingyenes, felnőtteknek 1000 Ft, míg a nyugdíjasoknak 500 Ft a belépés a programra.
Az esemény védnökei Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, illetve Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!