Az Ökumenikus Nap megmutatja a keresztények egységét


2017-06-06 10:47:42  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 


Az Ökumenikus Nap megmutatja a keresztények egységét főképe
Pünkösdhétfőn rendezték a városban működő történelmi felekezetek a hetedik Ökumenikus Napot, melynek mottója „Vissza a forráshoz” volt. Salgó Ferenc római katolikus kanonok-plébános megnyitó beszédében elsőként a szép időért mondott köszönetet, hiszen az elmúlt rendezvényeket az esős idő miatt nem sikerült a Fő téren megrendezni. A plébános ezt követően arról szólt, hogy mekkora összefogás, milyen nagy előkészítő munka és milyen sok ima előzte meg az idei Ökumenikus Napot. Ferenc atya reményét fejezte ki, hogy az első Pünkösdhöz hasonlóan rendezvényükkel is sikerül a szeretet nyelvén kifejezni a keresztény közösségek egységét.
Unger Tamás alpolgármester köszöntőjében az ökumenizmus jelentőségéről szólt, kiemelve, maga a szó a görög oikosz szóból származik, melynek jelentése ház, otthon. S amikor az Ökumenikus Napra gyűlünk össze, nem is lehetne szebb szó, ami leírja mindezt, hiszen mindannyiunk közös otthonában, házában lehetünk együtt. Az alpolgármester beszédében hangsúlyozta, soha nem volt még ennyire aktuális egy ilyen rendezvény, mint 2017-ben, hiszen az elmúlt évek eseményei azt mutatják, hogy a vallásunkat, keresztény közösségünket komoly támadások érik.
Az idei Ökumenikus Napon felléptek a református gimnázium, a katolikus iskola, az evangélikus iskola, és a Tánc-Lánc AMI diákjai, valamint a katolikus ovisok.
A rendezvényről nem hiányozhatott a bibliai ételkóstoló és a katolikus iskola aulájában megtartott bábelőadás és kézműves alkotóház sem.

Az Ökumenikus Napon "templom futást" is rendeztek

A szervezők a sportok kedvelőire is gondoltak, délelőtt floorball bajnokságot, délután pedig belvárosi templomok által meghatározott útvonalon „templom futást” rendeztek.
A rendezvény istentiszteletén Varga Attila baptista prédikátor hirdetett igét. A hetedik Ökumenikus Nap végén az Ökumenikus Zenekar és a hívek Istent dicsőítő dalokat énekeltek.
Ifj. Márkus Mihály református lelkész, a rendezvény egyik szervezője hírportálunknak elmondta, Pápán 2010-ben volt egy nagy református rendezvény, a REND, majd 2011-ben a katolikus hívek megrendezték az első élő rózsafüzér zarándoklatot. Ezt követően a történelmi egyházak képviselői úgy döntöttek, hogy folytatni kell a városi keresztény rendezvények sorát. Már akkor felmerült a rendezvény helyszíneként a Fő tér gondolata, azonban abban az évben kezdődött a tér rekonstrukciója, így három évig a mezőgazdasági szakközépiskola adott otthont az Ökumenikus Napnak. Négy évvel ezelőtt próbálkoztak először a Fő térrel, azonban az időjárás mostanáig nem engedte, hogy a téren rendezzék a programot. Ifj. Márkus Mihály így fogalmazott: - Isten nem akarta még. Talán nem voltunk elég hitelesek, nem voltunk eléggé felkészülve, vagy túl kevesen lettünk volna.
A református lelkész a helyi felekezetek jó együttműködése kapcsán úgy fogalmazott, ennek az a titka, hogy egy bizonyos látásmódnak meg kell lenni az emberekben. Látni kell, hogy az, hogy a kereszténység külön van, az nem az Isten akarata, az az ember szégyene. Ezért nem azt kellene nézni, hogy mi az, amiben különbözünk, hanem azt, hogy mi az, amiben egyformák vagyunk, amiben együtt tudunk gondolkodni. És erre kiváló alkalom az Ökumenikus Nap.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!