Pénzügyekről, közbiztonságról


2017-06-06 00:19:12  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Pénzügyekről, közbiztonságról főképe
A Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás (PÖFT) tanácsülésén, valamint a Pápai Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális összejövetelén vettek részt a környező települések vezetői közül többen a pápai városházán.
Mint ismert, a társulás az előző ülésén óránként 340 forintról óránként négyszáz forintra emelte az intézményi térítési díjat. Az ismertebb nevén a házi segítségnyújtás térítési díja július elsejétől növekedik az említett mértékben, a községek képviselő-testületeinek pedig volt rá egy hónapjuk, hogy véleményezzék az emelést. Egyúttal dönthettek arról, hogy a saját településükön lévő ellátottak térítési díjából mennyit kíván átvállalni az adott önkormányzat – tájékoztatott Varga Péter, a PÖFT elnöke. Megtudtuk tőle: 7 önkormányzat határozott hozzájárulásról, ők óránként 100-tól 230 forintig terjedőt összeget vállalnak át.
A tanácskozás másik fő napirendi pontját a 2016. évi költségvetésről szóló beszámoló megtárgyalása jelentette. Varga Péter kiemelte, az elvárásoknak megfelelően zárták a tavalyi büdzsét. A bevételek közel 100 százaléka teljesült, míg a kiadásoknál 98 százalékos teljesítés tapasztalható. 2016-ról pénzmaradvánnyal is számolhat a társulás, aminek működése továbbra is stabil és zökkenőmentes.
A tanácsülés után tartotta meg rendes éves ülését a Pápai Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum, melyen Szappan Csaba rendőr alezredes, a helyi rendőrkapitányság vezetője tájékoztatást adott a közbiztonsági helyzetről. Mint mondta, járási szinten alapvetően nem változott a bűnözés struktúrája, hasonló típusú és volumenű bűncselekmények fordultak elő Pápa környékén az elmúlt időszakban. Ugyanakkor megjegyezte, Pápán két olyan rablás történt az idei évben, ami kissé felkavaróan hatott a közvéleményre. – Márciusban az egyik belvárosi szórakozóhelyről hajnalban távozó ittas személyt megvert egy férfi, aki elvette a sértett értékeit. Ezt az ügyet gyorsan felderítettük. Májusban történt egy másik eset, aminek során egy idős hölgyet az Anna téren a földre rántottak, és megpróbálták elvenni a kézitáskáját. Egy járókelő közbelépésére a gyerekkorú és a fiatalkorú elkövető elmenekült a helyszínről. Ezt az ügyet ugyancsak sikeresen felderítettük – közölte Szappan Csaba.
A rendőr alezredes szólt a márciusi nemesgörzsönyi tragédiáról is. – A településen egy férfi megölte a feleségét, és utána eltüntette a holttestet. Ennek az esetnek a felderítésében, az elsődleges nyomozásban szintén részt vettünk, azonban az ügyet már a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le – tette hozzá. Szappan Csaba hangsúlyozta, a közterületeken alapvetően rend volt, nem fordultak elő olyan kirívó esetek, melyek nagyobb rendőri erőt, összehangolt rendőri intézkedést igényeltek volna.
A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum keretében 2013-ban megalakult Szociális és Idősügyi Munkacsoport, illetve Gyermek- és Ifjúságvédelmi Munkacsoport tevékenységéről ugyancsak szó volt a városházán tartott összejövetelen.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!